Hende: A NATO mi vagyunk

A honvédelmi miniszter szerint a 2012-ben született haderő-fejlesztési terven – amellyel a NATO is egyetértett – nem kell változtatni, azon viszont kell gondolkodni, hogy miként gyorsítsák meg a megvalósítását.
Hende Csaba hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában felidézte, hogy a Magyar Honvédség haditechnikája jelentős részét az 1970-es, 1980-as években szerezte be. A Gripen harci repülőket és a Mistral légvédelmi rakétákat leszámítva a honvédség haditechnikai eszközei a következő években elavulnak.

A miniszter azt mondta: a 2012-ben megalkotott tíz évre szóló terv alapján, lépésről lépésre, a szükséges forrásokat hozzárendelve megvalósítják a haditechnikai eszközök cseréjét. "A NATO-nak nincs hadserege, a NATO mi vagyunk" – fogalmazott.

Hende Csaba kitért arra, hogy a walesi NATO-csúcson meghatározott biztonsági intézkedések keretében a szövetség felállít egy több ezer katonából álló gyorsreagálású erőt, amelyhez Magyarország is hozzájárul. Továbbá a Washingtoni szerződés 5. cikkelyén alapuló műveleteket gyakorolják, miként azon a Veszprém megyei, Öskü melletti hadgyakorlaton, amelyet a múlt héten Orbán Viktor miniszterelnökkel és Adrian Bradshaw-val, a NATO szövetséges erőinek európai főparancsnok-helyettesével együtt látogatott meg.

Magyarország azt is vállalta, hogy a pápai bázisrepülőteret jelentős – húszmilliárd forintos – beruházás révén úgy fejlesztik, hogy akár nagyobb csapattestet is fogadni tudjon – fejtette ki Hende Csaba.

Mindemellett a Magyar Honvédség szombat óta Szlovénia légtérvédelmét is segíti, jövőre pedig négy hónapra a három balti ország légtérvédelmét is Magyarország fogja ellátni – mondta Hende Csaba a Kossuth Rádióban.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.