A Tárkinál helyet cserélt a DK és az Együtt

Enyhe mozgolódás tapasztalható a baloldalon és a szélsőjobboldalon, de a Fidesz fölényét senki sem fenyegeti.

A Tárki júliusi kutatása nem mutat változást a pártpreferenciákban: júliusban - júniushoz képest - egyik párt sem erősödött vagy gyengült számottevő mértékben, csupán a baloldalon belül történt némi átrendeződés.

A kormánypártok fölényét sem a jobboldali, sem a baloldali ellenzék nem tudja érdemben csökkenteni. Habár a baloldalon enyhe mozgolódás figyelhető meg, az egyes pártok támogatottságában nem volt érdemi változás az elmúlt egy hónapban - írta a Tárki.

A teljes népességen belül a Fidesz-KDNP júniusban és júliusban is 34 százalékot ért el, az MSZP mindkét hónapban 9, a Jobbik júniusban 9, júliusban 10 százalékon állt. A Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt-PM helyet cserélt, az előbbi párt támogatottsága a júniusi 4 után 2 százalékra csökkent, míg utóbbié 2-ről 4 százalékra nőtt. Az LMP júliusban, akárcsak az előző hónapban, 2 százalékot ért el - tájékoztatott a felmérés eredményéről a közvélemény-kutató. A bizonytalanok és a válaszukat titkolók együttes aránya sem változott érdemben: júniusban 39, júliusban 38 százalék volt.

Hozzátették: "a pártválasztók körében is a változatlanság jellemző": a kormánypártok 56 után 55 százalékon, az MSZP 16-ot követően 15 százalékon, a Jobbik 15 után 16 százalékon áll júliusban. A DK és az Együtt-PM helycseréje a biztos pártválasztóknál is megfigyelhető: előbbi támogatottsága 6-ról 4 százalékra, utóbbié 4-ről 6 százalékra változott.

A Tárki július 16-22. között vette fel kutatásához az adatokat - tájékoztattak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.