A Hóman-szobor miatt ütközhet a kormány és a Mazsihisz

A korábbi közéleti viharok után rendeződni látszik a fideszes kormány és a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) viszonya. A nyugalom azonban nem teljes: az antiszemita Hóman Bálint szobrának ügye újra felkorbácsolhatja az indulatokat. Lázár János miniszter Heisler Andrással, a Mazsihisz elnökével tárgyalt.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdára hívta össze a különféle zsidó felekezetek és civil szervezetek képviselőiből álló Zsidó Közösségi Kerekasztal soron következő ülését. Ennek felvezetéseként a miniszter – Latorcai Csaba helyettes államtitkár társaságában – amolyan munkamegbeszélésen vett részt a Mazsihisz Síp utcai székházában.
Lázár Jánost kalauzolja Heisler András
Lázár Jánost kalauzolja Heisler András
Illyés Tibor / MTI

Az újságírókat arra kérték, hogy a biztonsági előírások miatt az esemény kezdete előtt fél órával jelenjenek meg a helyszínen. Az első percekben lehetőség volt vágóképek készítésére, a megbeszélést zárt ajtók mögött rendezték. A konzultáció a tervezettnél jóval hosszabb ideig, majdnem két órán át tartott.

Őszinte hangulatú, konstruktív megbeszélés volt – mondta lapunknak a találkozó után Heisler András, a Mazsihisz elnöke. Lázár János közlése szerint az 1600 elhagyatott zsidó temető ügyében a kormány olyan konstrukciót fog kidolgozni, amely nem csupán az egyszeri felújítást, hanem hosszabb távon az állagmegőrzést is biztosítja.

A Sorsok Háza szintén szóba került, érdemi fejlemény azonban nincs. A kormány álláspontja változatlan: a Józsefvárosi pályaudvar helyén létrehozott intézmény csak akkor fog megnyílni, ha konszenzus jön létre a zsidó szervezetekkel.

Székesfehérváron szobrot akarnak állítani Hóman Bálintnak, a Horthy-korszak antiszemita kultuszminiszterének. Lázár János úgy vélte, hogy – mivel nem kormányzati döntésről van szó – a kérdés nem tartozik a kormány kompetenciájába.

Heisler András jelezte, hogy ezt az érvet nem tudja elfogadni. A témát mindenképpen szeretnék napirendre venni a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülésén is. Magyarországon egyszerűen nincs helye Hóman Bálint szobrának – jelentette ki sok zsidó szervezet álláspontját képviselve Heisler András.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.