Hégető Honorka-díj, kilencedszer

Kilencedik alkalommal adták át a Hégető Honorka-díjat, amelyre társadalmi egyenlőtlenségekkel, kisebbségekkel és hátrányos helyzetű emberekkel foglalkozó műsorok készítői pályázhatnak.

A fődíjat egy kilakoltatás előtt álló családról szóló riportjáért Serdült Szilvia (RTL Klub) kapta. Megosztott alkotói díjban részesült Dorogi Gabriella (TV2) és Suri Szilvia (Origo).

Hégető Honorka (1971-2001) televíziós szerkesztő és riporter tragikusan fiatalon, autóbalesetben halt meg. A róla elnevezett díjat az RTL Klub által létrehozott alapítvány adja ki.

A díjátadó ünnepséget eddig évente különböző helyszíneken tartották, idén a Terror Háza múzeum volt a vendéglátó. Schmidt Mária főigazgató felajánlotta, hogy az intézmény a jövőben minden évben otthont ad az eseménynek.

A díjátadó előtt rendezett fórumon Kováts Mihály, az RTL Klub Házon kívül című műsorának főszerkesztője, Mészáros Zsófi, az Index főszerkesztője, Szalay Ádám, a TV2 Naplójának felelős szerkesztője és Wirth Zsuzsanna, az Origo újságírója arról vitatkozott, hogyan ábrázolja a média a válságot és a szegénységet.

A szegénységnek ma már nincs hírértéke, nem az a téma, amit szétkapkodnának az olvasók – hangzott el egyik oldalról, míg mások azt állították, hogy igény van ilyen cikkekre és műsorokra. A szegénységgel foglalkozó riportokkal szolidaritást lehet ébreszteni a társadalomban. Igaz – jegyezte meg az egyik hozzászóló –, főként akkor, ha a szereplők nem romák.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.