Hazugságon kapták az MTI főszerkesztőjét

Toót Holló Tamás, az MTI főszerkesztője szerint azért nem számoltak be egy – a kormánnyal szemben egyébként kritikus véleményeket is megfogalmazó – eseményről, mert "profitorientált könyvkiadó rendezvényéről nem számol be az MTI". Pedig dehogynem.

"Megmagyarázhatatlan, miért hazudott olyant, amivel egy percen belül úgyis lebukik. Azt mondta: 'profitorientált könyvkiadó rendezvényéről nem számol be az MTI'. Dehogynem. Azért hazudott, mert elhallgattak egy nekik kellemetlen eseményt" – írja a cink.hu hírportál.

A weboldal emlékeztet, hogy a magyar állami hírügynökség nem adott hírt a fiatal jogászok által szerkesztett Mérlegen az Alaptörvény című könyv szerdai bemutatójáról, ahol Sólyom László volt köztársasági elnök, Stumpf István és Dienes-Oehm Egon alkotmánybírók, Kukorelli István volt alkotmánybíró és Tölgyessy Péter is felszólalt. Ezt csütörtökön megírta a Commentcom, akik még úgy tudták, hogy az MTI nem is küldött embert a helyszínre egyáltalán. A vs.hu viszont azzal egészítette ki a sztorit, hogy mégis volt MTI-tudósító a teremben, anyagot valahogy mégsem közöltek tőle - olvasható a weboldal összefoglalójában.

Amikor a vs.hu megkérdezte Toót Holló Tamást, a főszerkesztő a híroldal szerint azt mondta: "rutinból hozták meg kollégáim a döntést, mégpedig abból a rutinból, hogy profitorientált könyvkiadó rendezvényéről nem számol be az MTI". A cink viszont hozzáteszi, hogy ez éppenséggel igencsak gyakori téma az MTI hírei között.

"Csak tegnap, csütörtökön tudósítottak a Kráter, a Semmelweis és a Kossuth kiadó különféle kötetbemutató eseményeiről is plusz egy hasonló prágai rendezvényről. Annál érthetetlenebb a füllentés, mert Toót Holló a vs.hu riporterének aztán elismerte, hogy hibáztak, amikor nem tudósítottak az eseményről" – olvasható a cink.hu hírportál összefoglalójában. 

"Az alkotmányügyi könyvbemutatóról természetesen azért nem írtak semmit, mert kellemetlen lett volna nekik, hogy olyan tekintélyes, és baloldali elhajlással nehezen vádolható figurák kritizálták a kormány általános és alkotmányozási teljesítményét, mint a volt Fidesz-képviselő Tölgyessy vagy Sólyom László" – teszi hozzá a weboldal cikke. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.