Eclipse-ügy: hét ember őrizetben

Hét embert vettek őrizetbe szerdán a vámnyomozók, miután több helyszínen házkutatást tartottak Budapesten és Pest megyében adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt.

A VPOP az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében megerősítette, hogy Budapesten és Pest megyében több helyszínen összehangolt akciót hajtott végre. A különösen nagymértékű adóhiányt okozó adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt indult nyomozás során több embert előállítottak és őrizetbe vettek.

Mint írták, a nyomozás során több, a bűncselekmény-sorozat által érintett, illetve az adócsalás leplezésével összefüggésbe hozható vállalkozásnál történtek nyomozási cselekmények. A házkutatás során a pénzügyőrök különféle dokumentumokat, bizonylatokat és adathordozókat foglaltak le.

A VPOP közlése szerint a nyomozás érdekeire való tekintettel a nyilvánosságra hozható részletekről később adnak részletes tájékoztatást.

Házkutatás volt Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ) Zrt. zuglói székházában is, de nem a cégnél, hanem az irodaház egyik bérlőjénél jártak a vámnyomozók - szögezte le lapunknak Szabó Iván, a cég jogi képviselője. (Ezt azért is fontosnak tartotta közölni, mert az első híradások szerint Pintér Sándor egykori belügyminiszter cégénél kutattak a vámnyomozók.) A nyomozók a CBSZ irodaházának egyik bérlőjénél, az Eclipse Zrt.-nél jártak, a Civil Biztonsági Szolgálattól csak a bérleti szerződést kérték. Az ügyvéd kifejtette, hogy a lefoglalás módja ellen panasszal él a CBSZ, mert megítélése szerint "túlzott nyomozati cselekmény" történt.  Ráadásul a fellépés - például mindenkit igazoltattak  kapuban - miatt el is terjedt a hír, hogy a CBSZ-nél volt a házkutatás.

Az Eclipse Zrt. decemberben kötött hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárás során 4,95 milliárd forintos szerződést az eredetiségvizsgálat új informatikai rendszerének megalkotására, majd négy nap múlva üzembe is helyezte azt.

A korábban eredetiségvizsgálattal foglalkozó cégek szerint ezt az tette lehetővé, hogy a kormány 2009. december 22-én egyeztetések nélkül, egyoldalúan hozott rendeletben mondta fel 2011 januárjáig szóló szerződésüket. Az érintett vállalkozások szerint a jogilag is megkérdőjelezhető döntés több ezer munkahelyet sodort veszélybe, ezért januárban petícióban követelték Bajnai Gordon miniszterelnöktől a rendelet visszavonását. A cégek emellett januárban feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés, gazdasági titok megsértése és hivatali visszaélés miatt. A Fővárosi Főügyészség ezt követően nyomozást rendelt el az ügyben.

Az Eclipse Zrt.-ről a K-monitornak, a Független Korrupciófigyelő Irodának is van dossziéja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.