Házkutatás a paksi atomerőmű volt vezérhelyettesénél

Hűtlen kezeléssel gyanúsítja Molnár Lászlót, a Magyar Villamos Művek (MVM) és a paksi atomerőmű korábbi vezérigazgató-helyettesét a rendőrség - hangzott el kedden a MR1-Kossuth rádió Krónika című hírműsorában.

A volt helyettest különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, lakásán a nyomozók házkutatást is tartottak.

A hírműsor információi szerint Molnár Lászlót egy 2008 februárjában kötött, 40 milliós tanácsadói szerződés miatt hallgatták meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) rendőrei. A munkával megbízott cégnek a paksi atomerőmű bővítési lehetőségeiről kellett volna egy tanulmányt készítenie 30 millió forint egyösszegű, plusz napi 200 ezer forint díjazás ellenében.

A rendőrök szerint az elkészült tanulmány értéktelen, korábbi dokumentumok összeollózásával, szó szerinti felhasználásával készült. A megbízási szerződést Molnár László írta alá és ő igazolta a teljesítést is.

Az MVM a Krónikának nem kommentálta a hírt, a cég annyit közölt: a "2010 augusztusában hivatalba lépett új vezetés minden körülmények között tiszteletben tartja a hatályos törvényi előírásokat és rendelkezéseket, a korábbi büntető feljelentésekkel, nyomozásokkal kapcsolatban mindenben együttműködik a hatóságokkal".

A 40 milliós megbízási szerződés mellett a rendőrség a Magyar Villamos Művek tíz másik, 2006 és 2008 közötti befektetését, illetve ügyletét is vizsgálja.

A Nemzeti Nyomozó Iroda a Krónikának megerősítette, hogy az ügynek már van gyanúsítottja, aki szabadlábon védekezik. Az NNI közölte azt is, hogy az ügyben további gyanúsítások várhatók.

A volt vezérigazgató-helyettes szabadlábon védekezik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.