Háziorvosok ultimátuma a kormánynak

Sztrájkbizottságot alakítanak, és az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Demonstrációkra, kommunikációs akciókra készülnek a háziorvosok mindaddig, amíg a kormány nem javítja legalább 30 százalékkal a praxisok finanszírozását. A többletet visszamenőleg, januártól kérik. Az alapellátásban dolgozó gyógyítók emellett a rendelőkben nyújtandó szolgáltatási csomag pontos meghatározását is követelik a kormánytól. A háziorvosok érdekvédelmi szervezete, a FAKOOSZ minderről a hétvégi mórahalmi küldöttgyűlésén döntött.

Lapunknak Selmeczi Kamill elnök elmondta: várhatóan egy héten belül alakulhat meg az alapellátók sztrájkbizottsága. A mórahalmi közgyűlésen a társszervezetek egy része elvi nyilatkozatot tett ugyan a csatlakozásról, de várják, hogy az alapellátás további szakmai érdekvédelmi szervezetei, köztük a fogorvosok, a védőnők, az ápolók, az asszisztensek is csatlakozzanak. A fórum felhatalmazta a szervezet elnökét, hogy a finanszírozási szerződéseik ügyében forduljon az Alkotmánybírósághoz. A háziorvosok szerint a díjazásukra vonatkozó törvények és rendeletek rendszere arra ad lehetőséget, hogy az OEP saját fölényének kihasználásával feltűnően aránytalan, úgynevezett uzsorásszerződést kössön velük. Az elnök elmondta: már a jövő héten postára adják az ezzel kapcsolatos kifogásaikat az ombudsmannak, őt kérve, hogy kifogásaikat juttassa el az Alkotmánybírósághoz.

Az egészségügyi államtitkárság meglepetéssel fogadta a háziorvosok ultimátumát. Beneda Attila kabinetfőnök az MTI-nek azt mondta: azért nem értik a bejelentést, mert Szócska Miklós két héten belül hivatalába várja az alapellátásban dolgozók érdek-képviseleti szervezeteit, hogy a finanszírozás fejlesztési lehetőségeiről egyeztessenek. Beneda Attila szerint a háziorvosok "ultimátuma" indokolatlan, hiszen "szó sincs arról, hogy kimaradnának a bérrendezésből".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.