Házelnöki székre cserélné a MOB elnöki székét

Esetleges jövőbeni feladata határozza majd meg, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke marad-e Schmitt Pál.

A sajtóban az elmúlt időszakban az Országgyűlés elnöki posztjának első számú várományosaként emlegetett sportvezető egyelőre hárítja az erre vonatkozó kérdéseket:  "Nem vagyok felhatalmazva, hogy pozíciókról beszéljek, de ez nem is időszerű. Most a politikai forgatókönyv szerint a frakcióknak kell felkészülniük a parlament várhatóan május 14-én esedékes alakuló ülésére".

Schmitt jelezte, hogy bármilyen felkérést is kap majd, el kell döntenie, hogy testhez álló-e számára a feladat, és sikeresen el tudja-e végezni.

A feladat ismeretében derül ki az is, hogy összeférhetetlen, összeegyeztethetetlen-e MOB-elnöki posztjával. Ha nem, folytatná a munkáját a MOB-ban akár elnökként, akár tiszteletbeli elnökként.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.