Havas: csődött mondott a városvezetés

A fővárosi kórházak közös holdingba szervezését sürgeti Havas Szófia (MSZP). A politikus szerint a Fideszes városvezetés csődöt mondott az egészségügyben és a szociálpolitikában is.

A Fidesz immár egy éve nem mond semmit a betegeknek és az egészségügyben dolgozóknak, pusztán államosítást lebegtet - mondta az újságíróknak Havas Szófia, az ellenzéki párt fővárosi frakciójának a tagja. A politikus szerint itt az ideje tisztázni, hogy mi lehet az oka annak, hogy Budapest vezetése az egészségügyének milliárdos vagyontól kíván megszabadulni? 

A kormányzat által jelzett államosítással a városvezetés lemondana mintegy 100 milliárd forint OEP-támogatásról, és közel 150 milliárd forint értékű ingatlant adna át - ingyen. Ez biztos, hogy nem szolgálja sem a betegek, sem a dolgozók érdekeit. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy az állam közel sem olyan jó gazdája kórházainak, mint az önkormányzatok. Számos országos intézet, mint például a Semmelweis Egyetem meglehetősen eladósodott ellentétben a fővárosi intézményekkel, amelyek lényegében a sürgősségi ellátást biztosítják Budapesten. Ez érthető is, hiszen az állam kevesebb pénzből nem tud jobb minőségű gyógyítást biztosítani - állítja a politikus.

Havas Szófia, mint mondta: arra szólítja fel Budapest városvezetését, hogy végre ne akadályozza annak a modellnek a megvalósulósítását, amely fővárosban megoldhatja az ágazat problémáit. 

Az MSZP Fővárosi Frakciója kész együttműködni az integráció, vagyis a Budapesti Egészségügyi Modell megvalósításában. "Elviselhetetlen káosz uralkodik nemcsak a városvezetésen belül, hanem kormányzatban is. Eddig semmi mást nem tettek, mint plusz terheket róttak a betegekre és a kórházakra, hiszen a gyógyszerkassza 120 milliárdos elvonása nem csak a betegeket fogja sújtani, hanem lehetetlen helyzetbe hozza a kórházakat is."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.