Hátborzongató baleset Szegeden

Délmagyarország: Hátborzongató baleset

Zebrán ütött el egy 83 éves szegedi asszonyt egy autós, a minap. Az eset hátborzongató módon folytatódott: a gázoló betuszkolta a súlyosan sérült, idős asszonyt az autójába, de nem a baleseti sebészetre vitte, hanem egy külvárosba, Baktóba, ahol magára hagyta. A jármű vezetője azért vitte Baktóba a sérültet, mert a 83 éves asszony azt mondta: az ott lakó lányával együtt akar menni egészségügyi ellátásra. A férfi, odaérve az adott címre, azt mondta neki, nincs otthon a család. Az idős asszony ekkor már rosszat sejtett: tudta, hogy vejének és unokájának otthon kell lennie. Felszólította a gázolót, vigye vissza őt a baleset helyszínére, és értesítsék a rendőrséget. A férfi azonban nem a baleset helyszínére hajtott vissza, hanem még távolabb szállította a város központjától a sérültet, majd a néptelennek tetsző Pihenő utca végén kirántotta a kocsiból, és szitkozódva belelökte egy pocsolyába. Szerencsére egy járókelő nemsokára észrevette, s hívta a mentőt, a rendőrséget. (Tudósítónktól)

Kelet-Magyarország: Felújítják a tiszalöki erőművet

Több mint ötmilliárd forintból felújítják a Tiszalöki Vízierőművet. Az első gépegység próbaüzeme hamarosan befejeződik, ezzel párhozamosan megkezdődött a második blokk korszerűsítése. A vízi erőművel egybeépített, komplett vízlépcső és a Tiszalöki Vízierőmű 1956 óta termel villamos energiát, teljesítménye 12 MegaWatt, ezzel a második legnagyobb hazai vízierőmű a 28 MegaWatt teljesítményű kiskörei után. A felújítás során javítják az 50 évvel ezelőtti technológiával tervezett turbinák hatásfokát, cél továbbá a teljesítmény növelése is – írja a mai Kelet-Magyarország. (Tudósítónktól)

Vas Népe: Csőd az Eybl anyacégénél

Csődöt jelentett az Eybl kft osztrák anyavállalata, de egy újonnan létrejövő cég megmentheti az autókárpitokat varró magyar érdekeltségeket Körmenden, Nagykanizsán, Jánosházán és Lentiben. írja a Vas Népe kedden. Csillag Balázs, a magyar leányvállalat ügyvezetője szerint semmiképpen sem szabad megvárni az üzemek bezárását, hiszen ha elvesznek a piacok, lehetetlen lesz újra megszerezni azokat. Ezért már hétfőn tárgyalásokat kezdett Bécsben annak érdekében, hogy magyar és osztrák befektetők 5 millió euró saját tőkével létrehozzanak egy új társaságot, mely átvenné az Eybl piacait, s továbbfoglalkoztatná a dolgozókat. Az írásból kiderül: az ügyvezető bírja Bebes István és Szabó Lajos parlamenti képviselők ígéretét, hogy eljárnak a kormánynál megfelelő háttérgarancia megszerzéséért, áll a Vas Népe keddi számában. (Tudósítónktól)

Zalai Hírlap: Könnyed búcsú a luxusadótól

Nem bosszankodnak a luxusadó eltörlése miatt a zalai önkormányzatok. Alig akad ugyanis olyan város a megyében, amelynek bevétele származott volna a százmillió forintnál értékesebb ingatlanokra kivetett adó révén – írja keddi számában a Zalai Hírlap. Az újság szerint a 2006-ban bevezetett, de az idén december tizenötödikei hatállyal megsemmisített luxusadótörvény alapján Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen senki nem fizetett adót. A hévízi polgármesteri hivatalnak egyetlen bevallást kellett feldolgoznia három év alatt: 2006-ban fizetett valaki százezres nagyságrendű összeget, de 2007-ben már nem tartozott a luxusadótörvény hatálya alá az illető. Zalakaroson is csak egyszer fordult elő, hogy luxusadót fizetett egy szállodatulajdonos, de a következő évben már ő is megtalálta a „kiskaput.” (Tudósítónktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.