Határon túli egyetemisták is kaphatnának diákhitelt

Jövő januártól a kettős állampolgársággal rendelkező határon túli magyar egyetemisták is igényelhetnék a diákhitelt, amelynek az összegét egyébként a Diákhitel Központ vezetője szerint húsz százalékkal kellene megemelni.

Januártól a határon túli magyar hallgatók is igényelhetik a diákhitelt, a külföldön tanuló diákok pedig a diákhitel mellé egy kiegészítő hitelt is kaphatnak a költségeik fedezésére – nyilatkozta a Kossuth Rádió Krónika című műsorának Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója, a központ 10 éves fennállása alkalmából rendezett nemzetközi konferencián.

A diákhitel beváltotta az alapítók reményeit – jelentette ki a vezérigazgató. A hallgatók ötöde veszi igénybe, ez évi húszezer fiatalt jelent. Eddig összesen több mint 300 ezren igényelték, közülük 85 ezren már visszafizették a kölcsönt. A vezérigazgató szerint a kamatszint a lehető legalacsonyabb, ez ma 8,5 százalék. Ez jóval kedvezőbb a többi fogyasztói hitelhez képest.

Januártól két újítást is bevezetnek, jelenleg ezek technikai részletein dolgoznak. Az egyik, hogy a külföldön tanuló diákok számára plusz hitelt biztosítanának annak érdekében, hogy kinti megélhetésüket támogassák, ugyanakkor biztosítani kell a kettős állampolgársággal rendelkező határon túli magyaroknak is a diákhitel lehetőségét – részletezte Bugár Csaba. A határon túli magyarok akkor igényelhetnek diákhitelt, ha megkapták a magyar állampolgárságot, és bejelentették címüket a magyar lakcímnyilvántartóban – tette hozzá.

A Diákhitel Központ vezérigazgatója a Krónikának azt mondta: indokolt lenne 10 ezer forinttal emelni a felvehető maximális összeget, ami jelenleg havi 50 ezer forint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.