Határon túli kihívója is lehet Tarlósnak?

Bár kevéssé életszerű, elvileg egy határon túl élő magyar is elindulhatna a főpolgármesteri tisztségért. Az alaptörvény ugyanis a választás jogát köti lakcímhez az önkormányzati voksoláson, a választhatóságét nem – írja az Origo.
A portál szerint kettős állampolgársággal rendelkező határon túliak most először vehetnek részt a magyarországi önkormányzati választásokon az alaptörvény értelmében. Választójoguk azonban passzív, tehát jelöltként indulhatnak, ám ahhoz, hogy szavazhassanak is, lakcímre lenne szükségük.

A kérdésben egyedül az alaptörvény rendelkezései adnak útmutatást, sem a választási eljárási, sem pedig az önkormányzati képviselők és polgármesterek választását szabályozó törvény nem foglalkozik lakcím nélküli jelöltekkel, nyilván fel sem merült a jogalkotókban ennek lehetősége.

A parlamenti választásokon levélben szavazók névjegyzékében csaknem 194 ezer fő szerepelt, ők elvben választható jelöltként elindulhatnának októberben, bár a Nemzeti Választási Irodánál eddig senki sem jelentkezett az indulás felől érdeklődve.

A portál megkeresésére a határon túli magyar pártok csak egy része válaszolt. Leveleikből az derül ki, egyikük sem foglalkozik a gondolattal, ahogy Biró Zsolt, az erdélyi MPP elnöke fogalmazott: nem akarnak honfoglalást.

A magyarországi pártok közül csak a Fidesz és a Jobbik reagált, ráadásul válaszaikból kiderült, nincsenek tisztában az idevágó joganyaggal. Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese például nem köti lakcímhez a szavazati jogot - ellentétben az alaptörvény XXIII. cikkének (5) bekezdésével. A Jobbik sajtósai szerint viszont a választhatósághoz is a településen kell lakni. Ez sem igaz - írja az Origo.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.