Hatalomátvétel a Festetics-kastélyban

Az agrármérnök végzettségű, keszthelyi fideszes alpolgármester, Pálinkás Róbert váltja a Helikon Kastélymúzeum 27 év után azonnali hatállyal menesztett igazgatóját.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. indoklás nélkül megszüntette kedden a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Nonprofit Kft. igazgatójának munkaszerződését. Az intézményt huszonhét éve vezető Czoma Lászlót azonnali hatállyal bocsátották el. Czoma – akinek vezetése alatt a kastély az ország második leglátogatottabb múzeumává vált – legutóbb másfél évre nyerte el pályázaton öt évre az igazgatói posztot.

A menesztett igazgató helyére hamar megtalálták az utódot. Pálinkás Róbert, Keszthely fideszes alpolgármestere megerősítette értesülésünket, miszerint őt nevezték ki a kastélymúzeum új igazgatójának. Mint mondta, június másodikától irányítja az intézményt.

Bár Czoma László szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél neki nem indokolták meg munkaszerződésének felbontását, Pálinkás Róbert – aki egy éve tagja a kastélymúzeum felügyelő-bizottságának – részletesen beszélt a váltás okairól. Mint elmondta, az intézmény látogatottsága az elmúlt években jelentősen csökkent, ráadásul anyagi helyzete is romlott, sőt, márciusban már a fizetésképtelenség határára került. További gondokat okozott szerinte az, hogy számos beruházás, projekt megvalósításával késlekedett az igazgató. Mindezért – tette hozzá – egyértelműen váltásra volt szükség.

Az új igazgató kijelentéseit túlzónak tartja Czoma László. Mint mondta, a gazdasági válság nyomán visszaesett a turisták száma a Balatonnál, emiatt a látogatottságuk is csökkent, de az országos átlagnál kisebb mértékben, és a kastély még mindig az ország második legnépszerűbb múzeumának számít. Az intézmény pénzügyi helyzetéről úgy fogalmazott: a téli, kora tavaszi hónapokban mindig megcsappannak a bevételeik, emiatt évről-évre nehéz átvészelni az első hónapokat. Az idén tovább rontott helyzetükön az, hogy a felügyelő-bizottság késve fogadta el a 2011-es pénzügyi tervet, így később és csak részben kapta meg a múzeum az esedékes állami támogatást.

Ezzel együtt Czoma László szerint az intézménynek nincsenek kifizetetlen számlái, a dolgozók megkapták bérüket, s az országos állapotokhoz képest még mindig kiemelkedőnek számít, hogy a kastély megtermeli működési költségeinek mintegy nyolcvan százalékát. A fejlesztésekről a volt igazgató közölte: valóban sok megvalósításra váró terv készült, éppen ezért folyamatosan pályáztak, ám a beruházásokhoz szükség önrész előteremtése nehézségeket okozott.

Az új – agrármérnök végzettségű – igazgató kérdésünkre közölte: bár kulturális ügyekkel eddig nem foglalkozott, őt válságmenedzseléssel bízták meg, s alpolgármesterként már szert tett vezetői gyakorlatra. Hozzátette: tervei szerint egy szakmai teamet hoz létre, amely majd múzeumszakmai kérdésekben segíti munkáját. Az alpolgármesteri tisztségéről hamarosan lemondó Pálinkás Róbert egyelőre nem kívánt terveiről nyilatkozni, mint mondta, elképzeléseiről várhatóan csütörtöki sajtótájékoztatóján számol be.

Pálinkás Róbert reagált viszont arra a korábbi információinkra, ami szerint Czoma László menesztésének hátterében az áll, hogy a fideszes vezetésű Keszthely önkormányzata régóta szeretné átvenni a jelentős forgalmat bonyolító kastély irányítását. Ennek kapcsán azt tartotta fontosnak leszögezni: már évekkel ezelőtt, a még baloldali vezetésű önkormányzat is sorozatos konfliktusokba keveredett a kastély együttműködésre képtelen igazgatójával. Emiatt alakult ki az a tarthatatlan helyzet, hogy a város és a kastély együttműködés helyett folyamatosan vitában állt, konkurált egymással – tette hozzá az új igazgató.

2010. július 23. Czoma László, a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum igazgatója.  2010.07.23.  Fotó: Móricz Simon
2010. július 23. Czoma László, a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum igazgatója. 2010.07.23. Fotó: Móricz Simon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.