Hatalmas dugók várhatók - kritkus tömeg az utakon

Az autósok jobban teszik, ha biciklire ülnek, ma este rendezik országszerte a Critical Masst.

Budapesten este fél hét és fél nyolc között a pesti Nagykörúton kerekeznek együtt a felvonulók a Jászai Mari tér és a Petőfi híd budai hídfője között a forgalomban, a KRESZ szabályok betartásával, útlezárások nélkül. A várhatóan több tízezres nagykörúti felvonulás után este nyolckor lesz a hagyományos bicikliemelés az Erzsébet téri Gödörnél, majd a szervezők az fórumbeszélgetésre várják a budapesti listát állított pártok főpolgármester-jelöltjeit.

A felvonulás miatt komoly torlódás várható a a körúton és a tágabb környéken is. A szervezők szerint a 4-6-os villamosok zavartalanul fognak közlekedni, kerülőútnak autóval a Hungária körutat, a Dózsa György utat, a Fiumei utat és a rakpartokat ajánlják. Mivel a körúti vonulás után a a tömeg az Erzsébet térre igyekszik majd, háromnegyed 8-tól negyed 9-ig a a Kiskörút, az Andrássy út és a József Attila utca forgalmában kell jelentős torlódásokra felkészülni. A nagy tömeg miatt néhány percig akár teljesen is leállhat a forgalom.

Critical Masst azonban nem csak Budapesten, hanem több vidéki városban rendeznek. A teljes lista megtalálható itt>>>.

A szeptember 16. és 22. között kilencedik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet azzal a céllal, hogy népszerűsítsék az egészség- és környezetbarát közlekedési alternatívákat az autóhasználattal szemben.

Harmincötezer bringát emeltek magasba a Városligetben
Critical Mass
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.