Hat jobbikos és tíz fideszes próbálta megzavarni Bajnai fórumát

A kormányváltás után az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség új adórendszert vezet be, melyben a minimálbér szintjén havi 8-10 ezerrel több marad a zsebekben - mondta Bajnai Gordon, szerdán szabadtéri fórumán Komáromban, közel 200 fős hallgatóság előtt.

"Az új adórendszer helyreállítja az igazságosságot, a legjobban kereső nyolc százalékot leszámítva mindenkinek magasabb vagy változatlan jövedelmet biztosít. A legjobban keresőktől pedig ésszerű adóterhelést fogunk kérni, hogy Magyarországon kiegyensúlyozott, gyarapodó gazdaság legyen és több legyen a munkahely" - ismertette a politikus.

A fórumon Bajnai Gordon emlékeztetett arra, hogy amikor abbahagyták a kormányzást havi 100 ezer forintos bruttó jövedelemből 76 ezer forint nettó maradt meg, ma ez az érték 65 ezer forint, miközben 750 ezer forintos bruttónál most közel 100 ezer forinttal több marad.

"A mostani, radikális adócsökkentést ígérő kormány, felrúgva az elemi társadalmi szolidaritást, egy olyan egykulcsos adórendszert vezetett be, mely a legjobban kereső 12 százaléknak többet adott, de 100 keresőből 88-tól elvett" - jelentette ki a politikus, aki szerint az Orbán-kormány adórendszere rontja a foglalkoztatási és elhelyezkedési esélyeket az alacsony és közepes keresetű foglalkoztatottak körében.

Bajnai Gordon a szakszervezetek és Mesterházy Attila MSZP-elnök közötti kapcsolatfelvételére vonatkozó újságírói kérdésre elmondta, a jobboldali médiában folyamatosan jelennek meg olyan hírek, melyek szavai szerint "a megosztottság érzetét igyekeznek kelteni a baloldal szereplői között".

A politikus ismertette, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség elkészítette a munka törvénykönyvének új változatát, mely véleménye szerint "alapjában szüntetné meg azt az igazságtalan, éhbéren alapuló és a munkavállalók érdekeit romboló rendszert, melyet a Fidesz kiépített".

Bajnai Gordon elmondta, van olyan szakszervezeti föderáció, mellyel már egyeztettek a javaslatról és a következő hetekben valamennyi szakszervezetet megkeresik.

A rendezvényen részt vett Szilágyi László és Scheiring Gábor független országgyűlési képviselő. A fórumnak otthont adó épület előtt a Jobbik és a Fidesz is tüntetett. A hat jobbikos demonstráló mellett tíz fideszes tüntető állt, akik táblák felmutatása mellett asztallal is kitelepültek és a rezsicsökkentés védelme érdekében gyűjtöttek aláírásokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.