Hat menekülttel a kocsijában kaptak el Zalában egy olasz férfit

Hat pakisztáni embert akart átcsempészni a magyar határon egy olasz férfi a gyanú szerint - közölte szombaton honlapján a rendőrség.
A tájékoztatás szerint július 30-án hajnali 1 óra 40 perckor a Zala megyei rendőrök az M70-es autóúton ellenőriztek egy személygépkocsit, amit egy 35 éves olasz férfi vezetett. Az intézkedés során kiderült, hogy a járműben hat pakisztáni férfi tartózkodott, akik nem rendelkeznek a magyar határ átlépéséhez szükséges okmányokkal.

Az olasz férfit a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A gépjármű vezetője beismerő vallomást tett. Elmondta: a fuvarért utasonként 100 eurót ígértek neki.

A 35 éves férfi ellen - szabadlábon hagyása mellett - a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.