Hasüregi elvérzés okozta a tárnoki kismama halálát

A boncolás eredménye szerint a petefészektömlő repedéséből következő, hasüreg felé történt elvérzés okozta a 33 éves tárnoki kismama halálát - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A császármetszéssel világra segített ikrek esetében oxigénhiányos agykárosodás miatti állapotot jelöltek meg a halál okaként a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézete által elvégezett boncolás alapján. A kismama az ikerterhesség 33. hetében, szombaton halt meg Tárnokon.

Beluzsárné Belicza Andrea rendőrségi szóvivő közleménye szerint a haláleset kapcsán az Érdi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytat közigazgatási hatósági eljárást, ennek során rendelték el a hatósági boncolást a halál okának és körülményeinek megállapítására. A megyei főkapitányság szóvivője vasárnap közölte az MTI-vel, hogy vizsgálatot indítottak a szombaton történt haláleset kapcsán.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a mentőket szombaton 17 óra tájban riasztották a kismama rosszullétéhez. A beteg légzése és vérkeringése leállt, ezért a mentők azonnal megkezdték az újraélesztést, majd helyszíni császármetszés után folytatták a harcot az újszülöttek életéért is. Mindkét kisfiú válságos állapotban került kórházba; egyikük vasárnap, a másik gyermek hétfő reggelre meghalt.

Szabó Miklós, a Semmelweis Egyetem 1. számú Gyermekklinikájának osztályvezetője hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a tárnoki ikreket többször is újra kellett éleszteni, s bár időlegesen életben tudták tartani őket, a méhen belül elszenvedett oxigénhiány és a keringési elégtelenség megpecsételte sorsukat.

Nem vetődött fel, hogy a kismama bármilyen betegsége vagy terhesgondozási probléma vezetett volna a történtekhez - közölte az osztályvezető, aki szóbeli információikra hivatkozva kitért arra, hogy a nő gondozott, terhességi cukorbeteg volt. Hozzátette ugyanakkor, hogy sem a terhességi cukorbetegség, sem az ikerterhesség nem indokolta volna azt, hogy a kismamát kórházban kezeljék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.