Háromszázmilliós sikkasztás a gyanú Hungária-ügyben

Elrendelte három gyanúsított előzetes letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság vasárnap a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében - közölte a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI-vel.
Koszta János elmondta, a bíróság három gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett, negyedik társukkal szemben pedig - az ügyész indítványának megfelelően - lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A kényszerintézkedések elrendelésekor a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a társadalomra veszélyességére, illetve a bűnismétlés veszélyére hivatkozott a bíróság.

A Magyar Nemzeti Bank pénteken közölte, hogy a Hungária Értékpapír Zrt.-nél észlelt szabálytalanságok miatt csütörtök este részlegesen felfüggesztette a társaság tevékenységi engedélyét, felügyeleti biztost rendelt ki a céghez, és büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen. Az MNB feljelentése alapján csütörtökön sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban négy embert vettek őrizetbe a rendőrök; a társaság tevékenységével összefüggésben meggyanúsítottak közül három személy esetében előzetes letartóztatást, míg negyedik társuknál lakhelyelhagyási tilalmat kezdeményezett a Pest Megyei Főügyészség.

Az RTL Klub Híradója, a TV2 Tények című hírműsora és az M1 esti Híradója is arról számolt be vasárnap, hogy a rendőrség gyanúja szerint 300 millió forintos sikkasztást követtek el a gyanúsítottak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.