Három hatóság nyomoz a lehallgatási ügyben

A rendőrség mellett az ügyészség és a vám- és pénzügyőrség is nyomoz az UD Zrt.-hez kapcsolódó adatgyűjtési üggyel összefüggésben; a több szálon futó nyomozások során eddig egyedül az ügyészség gyanúsított meg egy embert, Szilvásy György volt titokminisztert.

Az NNI szóvivője, Bartha László pénteken az MTI érdeklődésére, hogy hol tartanak a rendőrségi nyomozások, azt mondta: még nyomoznak, az ügyeknek egyelőre nincs gyanúsítottja, de további részleteket nem kívánt közölni.

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Fazekas Géza az MTI-nek pénteken az ügyészségnél folyamatban lévő ügyről azt mondta: a főügyészség Demeter Ervin (Fidesz) és Répássy Róbert (Fidesz), valamint az UD Zrt. ügyvezető igazgatójának jogi képviselője által tett feljelentés alapján nyomoz, az ügyeket a főügyészség egyesítette.

Ebben az eljárásban eddig egy embert, Szilvásy György volt titkosszolgálati minisztert gyanúsították meg, május végén. Szilvásy Györgyöt hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett különleges személyes adattal visszaéléssel gyanúsították meg.

Az ügyészség szerint a volt miniszter jogtalanul sokszorosította és osztotta szét a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjainak az UD Zrt. ügyvezetőjének Demeter Ervinnel és Kövér Lászlóval (Fidesz) folytatott telefonbeszélgetését. Az ügyészség szerint Szilvásy György a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterként eljárva titkos információgyűjtésből származó hangfelvételeket - amelyek az UD Zrt.-t érintő feljelentés mellékleteként szerepeltek - "jogalap és törvényes cél nélkül, szükségtelenül kezelt".

Ezeken Demeter Ervin és Kövér László országgyűlési képviselők az UD Zrt. vezetőjével folytattak - a feljelentés szempontjából indifferens - beszélgetéseket. A főügyészség szerint ezeket Szilvásy az országgyűlés bizottsági ülésein, továbbá a sajtón keresztül több alkalommal nyilvánosságra hozta. Ennek során a megalapozott gyanú szerint a valóságtól eltérően azt állította, hogy az érintett országgyűlési képviselők intenzív, rendszeres kapcsolatot tartottak az UD Zrt. ügyvezetőjével, amely szervezetet árnyék-titkosszolgálatként jellemzett.
Az adatgyűjtési ügy tavaly szeptemberben került nyilvánosságra, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda szeptember 10-én a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának feljelentése alapján házkutatást tartott az UD Vagyonvédelmi Zrt.-nél és a cég vezetőinek lakásán. A rendőrség akkor magántitok jogosulatlan megismerése és más bűncselekmények miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Az UD-ügy azután kapott nagy nyilvánosságot, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnöke szeptember 12-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a legfőbb ügyésztől és az NNI-től is soron kívüli vizsgálatot kér, mert a birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél - a párt visszalépett elnökjelöltje - érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. A Fővárosi Főügyészség szeptember 18-án elutasította az MDF elnökének feljelentését.

A legfőbb ügyész azonban épp ehhez a hangfelvételhez kapcsolódóan kérte Dávid Ibolya és Herényi Károly, MDF-es politikus mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyészség hivatalosan nem közölte, milyen bűncselekmény gyanúja miatt kérte a politikusok mentelmi jogának felfüggesztését. Az MTI azonban úgy tudja, hogy a két politikus - a legfőbb ügyész házelnökhöz intézett levele szerint - megalapozottan gyanúsítható személyes adattal való visszaélés vétségével, valamint kényszerítés bűntettével.

Az adatgyűjtési ügy kapcsán korábban a Nemzetbiztonsági Kabinet is ülést tartott. Szilvásy György akkori közleménye szerint egy "titkos hálózat működtetői megkísérelték a behatolást az elektronikus kormányzati gerinchálóhoz kapcsolódó egyes kormányzati szervek információs rendszerébe, veszélyeztetve ezzel e szervek törvényes és biztonságos működését". Az "alapügyből" azonban több oldalszál is kinőtt. Ezek az ügyek összefüggnek, mindegyik ebből a nyomozásból ered vagy ezzel a céggel van összefüggésben.

Krajnyák Péter, az NNI igazgatóhelyettese még március közepén azt mondta az MTI-nek, hogy hét ügyben találtak olyan bizonyítékokat, amelyek valamilyen bűncselekmény gyanúját keltették, de ezek döntően nem a rendőrség, hanem az ügyészség és a vám- és pénzügyőrség hatáskörébe tartoznak. Többrendbeli befolyással üzérkedés, személyes adattal visszaélés, hivatali visszaélés, valamint szerzői jog megsértése, haditechnikai termékkel való visszaélés gyanúja merült fel.

A rendőrség a nem a hatáskörébe tartozó ügyekben eljárást kezdeményezett az illetékes nyomozóhatóságoknál, az érintettek személye miatt jellemzően az ügyészségnél, illetve adócsalás miatt a vám- és pénzügyőrségnél.

Az ügyben több feljelentést tett az UD Zrt. is. Futó Barnabás, a cég vezetőinek jogi képviselője az MTI-nek pénteken elmondta: ismeretlen tettes ellen, magántitok jogosulatlan megsértése miatt tettek feljelentést (ebben az ügyben gyanúsították meg Szilvásy Györgyöt és kérték a két MDF-es politikus mentelmi jogának felfüggesztését), valamint egy napilapban megjelent cikk okán, rágalmazás miatt.

A héten pedig hivatali visszaélés és rongálás miatt tettek feljelentést a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, mivel a házkutatáskor lefoglalt számítógépeket megrongálódva kapták vissza fél év után, ráadásul a számítástechnikai eszközök két hónapig a Nemzetbiztonsági Hivatalnál voltak, az UD Zrt. szerint jogszerűtlenül.

Futó Barnabás elmondta: Almássy Kornél képviseletében rágalmazás miatt tett feljelentést Dávid Ibolya ellen, az Országgyűlés azonban nem függesztette fel a képviselő mentelmi jogát, így az eljárást megszüntették.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.