Három gyereket és 40 évet írnának elő a sterilizációhoz

A művi meddővé tétel feltételeinek szigorítása ellen tiltakozik a Társaság a Szabadságjogokért. A kormány által nemrégiben benyújtott javaslat ugyanis csak a 40 évnél idősebb vagy a három vér szerinti gyermekkel rendelkező felnőtteknek adná meg a lehetőséget a sterilizációra.

A TASZ szerint a legújabb kormányzati intézkedés, amely a művi meddővé tétel feltételeit kívánja szigorítani, a polgárok magánéletébe avatkozik be. A szervezet közleményében úgy fogalmaz: a cél ismételten a születések számának növekedése lenne – de az abortusz kérdéséhez hasonlóan nemcsak hogy nem célravezető az előterjesztett korlátozás, de egyértelműen alapjogsértő is.

A javaslat szerint csak a negyven évnél idősebb vagy a három, vér szerinti gyermekkel rendelkező felnőttek kérhetnék családtervezési célból a nemző-, illetve fogamzásképességet megakadályozó művi meddővé tételt. „Akinek ismerős a dolog, annak igaza van. 2005-ben egy alkotmánybírósági határozat megsemmisített már egy ehhez hasonló korlátozást” – mutat rá a TASZ. A testület akkor kimondta: az önrendelkezést, tehát a vállalt gyerekek számáról való döntést nem lehet népesedéspolitikai vagy más absztrakt, egészségvédelmi célok érdekében korlátozni.

A művi meddővé tétellel kapcsolatban ugyanis hasonlóan szigorú szabályozás volt érvényben 2006 előtt: hét évvel ezelőttig ugyanis a pete-, illetve ondóvezeték-elkötés kizárólag a 35 évesnél idősebb, legalább három vér szerinti gyermekkel rendelkező szülők, vagy 30. életévét betöltött, legalább négygyermekes párok, illetve 40. életévüket betöltött emberek esetében volt engedélyezhető. Ezt a szabályozást azonban az Alkotmánybíróság az önrendelkezési jog megsértése miatt 2006-ban eltörölte, így azóta minden 18 évét betöltött személy kérheti a beavatkozást. Hogy mindez ne hirtelen fölindulásból történjen, a hatályos törvény várakozási időt ír elő: az első, írásban tett kérelem után a 26 év alattiaknak kétszer fél évet, az ennél idősebbeknek kétszer három hónapot kell várniuk. Ha ezután is fenntartják elhatározásukat, a műtétet el kell végezni.

A szigorítás szükségességét felvető civil szervezetek – a Családháló közössége, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Tudomány a Családért Egyesület – szerint ugyanakkor ez a szabályozás túlságosan megengedő, és felelőtlenül adja egy ilyen horderejű döntés jogát ennyire fiatal emberek kezébe.

A TASZ álláspontja szerint viszont a művi meddővé tétel választásának lehetősége egy előre meghatározott gyermekszámhoz, illetve életkorhoz kötése az önrendelkezési, illetve magánélethez való jogot sérti, és nem hagy teret az egyén életkörülményeinek mérlegelésére sem. Az alkotmányos jogok, így az önrendelkezés gyakorlásának a nagykorúságnál magasabb életkorhoz való kötését minden esetben megfelelően indokolni kellene.

„Véleményünk szerint itt nem szól elég erős indok a magánéletbe, a családtervezési döntésbe történő, ilyen durva beleszólás mellett” – olvasható a közleményben. A jelenlegi törvény a jogvédő szervezet szerint már így is komoly garanciákat tartalmaz, hiszen külön, mindenre kiterjedő tájékoztatást, illetve várakozási időt is előír.

„A most benyújtani kívánt javaslat egyfelől indokolatlanul avatkozik be a magánéletbe, másfelől viszont nem teremti meg ott a garanciákat, ahol ezekre valóban szükség lenne. Ma Magyarországon ugyanis a gondnokság alatt lévő nőket akaratuk ellenére is sterilizálhatják” – mutat rá a TASZ. „Hiába szólította fel idén az ENSZ nőkkel szembeni diszkrimináció elleni bizottsága (CEDAW bizottság) Magyarországot, hogy erre tekintettel módosítsa a művi meddővé tétel szabályait, a most benyújtott javaslat ilyen módosítást nem kezdeményez, a cselekvőképesség kizárásának új polgári törvénykönyvbeli fenntartása pedig továbbra is a jogsértés irányába hat” – tették hozzá.

A TASZ létrehozott egy petíciót, amelyen azon állampolgárok aláírását gyűjti, akik szerint a családtervezési döntéseknek az érintettek befolyástól mentes, szabad elhatározásán kell alapulniuk, az államnak pedig kötelessége ennek tiszteletben tartása. Eddig a dokumentumot 27-en írták alá a peticiok.com-on.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.