Három év letöltendő börtön zsidózásért

Több év börtönre ítélték a zsidózó fiatalembereket - méghozzá rekordgyorsasággal.

Kemény ítéleteket hoztak a bíróságok a napokban két olyan esetben is, amikor valakiket a származásuk miatt gyaláztak - írja a Blikk.

Az egyik vádlott, V. Dávid még a hétfői érettségit is lekéste, amikor gyorsított eljárásban „zsidózás" miatt elítélték két társával együtt. A három fiatalember hangosan mocskolta a Zsidó Világkongresszusról a Kempinski Hotelbe hazatérő vendégeket.

Az egyik fiatalember, M. Gábor a jól ismert karlendítéssel fogadta a vendégeket, majd a náci köszöntést idézve azt üvöltötte: „Sieg Heil!" E. Gábor és V. Dávid a csoport után futott, mindeközben azt skandálták: „Shalom, shalom, a zsidókat kivasalom!"

M. Gábor három év letöltendő börtönbüntetést kapott, mert korábban egy másik ügy miatt próbára bocsátották. V. Dávidot és E. Gábort két év börtönre ítélték, három esztendőre felfüggesztve – tudta meg a Blikk.

Többször is kereste a Blikk az ügyben a Fővárosi Törvényszéket, azonban eddig nem kaptak választ arra, hogy az ilyen ügyeket gyakran tárgyalják-e sürgősséggel.

Miskolcon sajóbábonyi romákat ítéltek el fegyházban, illetve börtönben letöltendő, két és fél évtől négy évig terjedő szabadságvesztésre ugyanezért, azaz közösség tagja elleni erőszak miatt. Ők azért álltak bíróság elé, mert 2009 novemberében a Jobbik demonstrációjára érkező autóknak vascsövekkel, karókkal, husángokkal, fejszével mentek neki, és közben azt ordítozták: „Megdöglötök", „Meghaltok, magyarok!"

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.