Három dolog, ami az egészségügy megmentéséhez kell

Papp Lajost, az ismert szívsebészt most arról kérdeztük, hogy mit remél az országgyűlési választáson hatalomra kerülő új egészségpolitikai kurzustól?

Papp Lajos nyugalmazott egyetemi tanár - Montecuccolit idézve - úgy véli, hogy amiképp a háborúhoz pénz, pénz és pénz kell, ugyanúgy a magyar egészségügy megmentéséhez is erre a három dologra van elsősorban szükség. S ez Papp szerint már csak azért is igaz, mert a hazai egészségügy háborús helyzetben van.

Papp Lajos
Csókay András, Papp Lajos, Repa Imre, Varga Péter Pál, Czeizel Endre

Robbanás előtti feszültség van a betegek és az orvosok, a betegek és a nővérek, valamint az egészségügyi dolgozók között. Az idős orvosok visszavonulnak, nem bírják erővel tovább, a fiatalok pedig - Papp prognózisa szerint - tömegével hagyják majd el az országot. A feszültség fő oka, hogy az elmúlt 4-5 évben a kormányzat jelentős forrásokat vont ki az egészségügyből, állítja a professzor, aki Pécsi Tudományegyetem szívcentrumából vonult tavaly nyugállományba.

Papp Lajos megalázónak érzi a pályakezdő orvosok fizetését. A szívsebész így érvel: egy orvos 30 esztendősen - 6 év egyetemi tanulmány és 4-5 évi rezidencia után - válik önálló munkaerővé, s akkor a harmadát-negyedét keresi annak, amit felsőfokú végzettségű kortársai a gazdasági szférában.

Hogy az egészségügyiek bérének növelésére van-e tartalék a költségvetésben, arra a kérdésre Papp ekképp válaszol: - Nem az én dolgom erről gondolkozni. A kultúrállamokban a GDP 8-10 százalékát fordítják az egészségügyre, nálunk 5 százalék körül mozog ez az érték. Hogy mennyit fordít egy ország az egészségügyre, az politikai elhatározás kérdése.

Papp Lajos a pénzhiány mellett azt is nagy gondnak látja, hogy az akut betegek gyógyítására hivatott kórházi ágyak jelentős hányadán idős betegek ápolása folyik. Ez pazarló megoldás.

Papp hangsúlyozza: egyetlen egészségügyi intézményt sem szabad bezárni, viszont a megfelelő felszereltséggel és szakembergárdával nem rendelkező kórházak szociális ápolási feladatot kaphatnának. Az idősek ápolására átálló kórházakban olcsóbban lehetne ellátni a betegeket, mint az aktív ágyakon. A 62 éves orvos hozzáteszi: az idősekről gyakran családtagjaik gondoskodnak erejük megfeszítésével, s ők visszatérhetnek az értelmes munkához, ha lesz elegendő szociális intézmény - ennek társadalmi haszna könnyen belátható. Hogy pontosan hány ápolási ágyra van szükség, azt egy átfogó felméréssel kell megállapítani, mert eddig nem készült ilyen célú statisztika.

Papp Lajos úgy látja, hogy a hazai egészségügyben még egy ideig csak a tűzoltásra gondolhatunk, vagyis arra, hogy az akut betegek ellátásával életet mentsünk. Arról, hogy a hazai egészségügyben a prevenció kapjon hangsúlyt, egyelőre nem is álmodozhatunk, holott a gyógyítás leghatékonyabb módja a betegség-megelőzés. Csak hát a prevenció drága.

Hosszú távon a prevencióra kell törekednünk, mert az a jövő - mondja a szívsebész. - Ahol prevenció van, ott van egészségügy. Ahol csak az akut betegek ellátására jut, ott nem egészségügy van, hanem betegségügy.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.