Hárommilliárdos közbeszerzés a választások előtt
Az utolsó pillanatra hagyta az Emberi Erőforrások Minisztériuma csaknem 1300 aneszteziológiai és intenzív terápiás eszköz beszerzését - írta a Világgazdaság. Annak ellenére, hogy azokhoz a lélegeztető- és altatógépekhez, betegőrző monitorokhoz, amelyeknek a bérleti szerződése idén tavasszal lejár, nyolc évvel ezelőtt egy központi beszerezés nyomán kötött szerződés révén jutottak országszerte a kórházak. Tudható volt tehát, meddig használhatják az eszközöket az intézmények, mégis, a tárca most éppen a sürgősségre hivatkozva hirdetett meg gyorsított meghívásos eljárást. Az egészségügyi ellátás folyamatosságának biztosítása keretében 2014. június 1-től a kórházak részére kell bocsátania a beszerzés tárgyát képező berendezéseket.
A több mint 3,2 milliárd forint értékű közbeszerzést a kiírástól számított szűk egy hónap alatt le is bonyolítják, írta a vg.hu.