Harmincnégymilliós prémium a miskolci holdingvezetőknek

Újabb pluszpénzeket osztottak az önkormányzati tulajdonú Miskolc Holdingnál – írta a Blikk. A társaságot és tagvállalatait irányítóknak tavalyi munkájukért több mint 34 millió forint prémiumot szavazott meg a holding igazgatótanácsa.

A Blikk korábban már beszámolt arról, hogy öt vezető összesen 8 millió forint év végi jutalmat kapott. Az akkori közfelháborodás miatt Kriza Ákos miskolci polgármester jutalom- és prémiumstopot rendelt el, az érintettekkel pedig visszafizettette a pénzt.

A Blikk birtokába került lista szerint most újabb javadalmazásra készülhet a Miskolc Holding. Legutóbb ugyanis kilenc vezetőnek összesen bő 34 millió forintot ítélt meg a május 11-i ülésén az igazgatóság. A tanács saját elnökének, Vécsi Györgynek a munkáját két esetben is elismerte. Az év első felében ugyanis még a helyi hőszolgáltató ügyvezetőjeként tevékenykedett, ezt követően került a holdinghoz. Neki összesen 7,8 millió forintot tennének a zsebébe – írja a bulvárlap.

A pénzeket az érintetteknek még nem utalták át, de a Blikk úgy tudja: a felügyelőbizottság június 25-i ülésén elhangzott: ezt harminc napon belül megteszik. Így pár nap múlva akár meg is kaphatják az összeget a vezetők. A bulvárlap megkereste a holding kommunikációs osztályát is, ám ott eleinte csak azt a választ kapták: nem tudnak prémiumfizetésről.

"Miután külön elmagyaráztuk, hogy nem a 'kifizetés' – hiszen az még nem feltétlenül történt meg –, hanem a pénzek megszavazása iránt érdeklődünk, az alábbi tájékoztatást kaptuk:

– A vállalat normál működéséhez tartozik, hogy elvégzi a kiértékelést, de kifizetésre engedélyt nem adott az igazgatóság – írták. Ez azonban a Blikk szerint még mindig nem jelenti azt, hogy a pénzre előbb-utóbb ne lennének jogosultak a vezetők, hiszen ehhez elegendő megadni az engedélyt. Ezért megkérdeztük: az igazgatóság megtiltotta-e a kifizetést, erre választ csütörtök estig már nem kaptunk. Kerestük Kriza Ákos polgármestert is, hogy él-e még a prémiumstop, ám a polgármesteri hivatalban csak annyit mondtak: a városvezető szabadságon van. Krizát hiába kerestük mobiltelefonján is" – olvasható a ma megjelent Blikkben.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.