Harc az MSZP elnökségi helyeiért: sorra lépnek vissza a jelöltek

Tüttő Kata, Márton Roland és Oláh Lajos után pénteken egy negyedik szocialista politikus, Harangozó Gábor is visszalépett az országos elnökségi tagjelöltségtől.

A jelölőbizottsággal eddig négyen közölték írásban, hogy visszalépnek a jelöléstől az elnökségi posztra - közölte Lendvai Ildikó (MSZP), a jelölőbizottság elnöke pénteken azt MTI-vel, hozzátéve: a korábban ismertté vált nevekhez képest az a Harangozó Gábor európai parlamenti képviselő az új visszalépő, aki az ifjúsági kvóta alapján volt elnökségi tagjelölt. Az MTI úgy tudja, az is előfordulhat, hogy a pártkongresszuson a küldöttek előtt mások is jelzik visszalépési szándékukat.

Az első három visszalépőről korábban Nyakó István, a párt szóvivője tájékoztatta az MTI-t. Tüttő Kata fővárosi képviselő, Márton Roland Fejér megyei párttag és Oláh Lajos, a párt Hajdú-Bihar megyei elnöke visszalépéséről szólva Nyakó István akkor elmondta: a három jelölt a más tisztségeikből adódó feladatok miatt gondolta úgy, hogy visszalép a jelöltségtől.

Az MSZP hétvégi tisztújító kongresszusán az országos elnökség kvótán kívüli négy szabad helyére több mint kétszeres a túljelentkezés, ezért a szombat esti zárt ülésen tartandó tisztújításon nagy csata várható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.