„Hány botránynak kell még történnie, hogy Orbánnak is megjöjjön az esze?”

A Párbeszéd Magyarországért (PM) azt kérdezi Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy mikor váltja le Szijjártó Pétert a külgazdasági és külügyi tárca éléről.
Erről Barabás Richárd, az ellenzéki párt önkormányzati képviselője beszélt szerdán az MTI-nek.

Hány botrányos ügynek kell még történnie, hogy "Orbán Viktornak is megjöjjön az esze?" - kérdezte az ellenzéki politikus, aki szerint Szijjártó Péter "elképesztően tehetségtelenül" vezeti minisztériumát, gazdasági, diplomáciai és morális károkat okozva ezzel az országnak.

Barabás Richárd kiemelte, hogy a külügyminiszter Kiss Szilárdon keresztül "majdhogynem közvetlenül érintett az orosz szexipar fellendülésében, orosz bűnözők Európába áramlásában".

A PM politikusa azt mondta, Szijjártó Péter és a külügyminisztérium sokszor támogatta a Quaestort alapító Tarsoly Csaba cégeit, a társaság bedőlése előtt pedig "össze is játszottak", amikor a külügyminisztérium "az utolsó pillanatban vette ki a pénzét".

A Quaestor emellett abban a keleti nyitásban is "faltörő kosként" működött, amely kudarcot hozott, az Ázsiába irányuló magyar export ugyanis csökkent, miközben a régió más országai "elhúztak mellettünk" - fejtette ki Barabás Richárd, aki Szijjártó Péter hibájaként említette az Egyesült Államokkal és a visegrádi négyek többi országával ápolt kapcsolat megromlását is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.