Hány bissau-guineai útlevele van a Központi Nyomozó Főügyészségnek?

Welsz Tamás birodalma a férfi önleleplezése óta romjaiban hever. Egykori ügyfelei és ügynökei „menekülnek”, próbálják meg nem történtté tenni a Welsz Tamással kötött üzleteiket. A nagy kérdés, hogy milyen dokumentumokat, például hány megrendelt, félkész vagy kész afrikai útlevelet adott át öngyilkossága előtt Welsz a Nemzeti Nyomozó Irodának, illetve rajta keresztül a Központi Nyomozó Főügyészségnek?
Teljes pontossággal az orvosokon kívül senki nem ismerheti meg Welsz Tamás halálának pontos okát. Ugyanis a rendkívüli haláleseteket követő közigazgatási eljárás végén a hozzátartozóknak – jelen esetben az apának – kézbesített határozat csak azt tartalmazza, hogy az elhunyt természetes halállal, valamilyen betegség következtében, balesetben hunyt el, avagy önkezével végzett magával. Ez utóbbi esetén közlik a halál okát: esetünkben mérgezés.

Nem kapják meg azonban a hozzátartozók azt a szakértői véleményt, amelyből kiderülhetne, pontosan hogyan halt meg „a vizsgált személy", azaz, milyen méreg végzett vele. Így hivatalosan soha nem derült ki, hogy egzotikus afrikai méreg végzett-e vele (amint azt március végén a PestiSárcok.hu vélelmezte), vagy az Amerikai Egyesült Államok több tagállamában a méreginjekciós kivégzésekhez is használt nátrium-pentotál (ahogy hétfői számában a Blikk írta).

Persze, az ügy szempontjából ennek talán nincs jelentősége. Csak annak, hogy az Ausztriában parkoltatott eltitkolt százmilliói miatt parlamenti mandátumáról és minden párttisztségéről még a választások előtt lemondani kényszerült Simon Gábor egykori MSZP-elnökhelyettes ellen adócsalás és más bűncselekményekért indított eljárás másik (volt) gyanúsítottja – miután teherautónyi, önmagára és számos ügyfelére terhelő bizonyítékot adott át – még az őt szállító rendőrautóban rosszul lett, majd egy mentőállomáson meghalt. Öngyilkos lett.

Miután Welsz a hírek szerint éveken át a hatóságok orra előtt zavartalanul űzött illegális üzleteinek minden dokumentumát – vagy legalábbis a fontosabbakat – átadta a hatóságoknak, a mesés jövedelmeket termelő bizniszeknek valószínűleg befellegzett. Információink szerint aki még teheti (és eddig nem tette meg), most igyekszik elvágni minden szálat, amelyek csak a néhai Welsz Tamáshoz köthetik. Kérdés, hány megrendelt és már félig vagy egészen elkészült afrikai útlevél került Welsz önleleplezése folytán a hatóságok kezébe?

Becsukhatják a boltot azonban Welsz ügynökei is, akik részesedés fejében kínálták a maguk köreiben a bissau-guineai és más afrikai útleveleket, a vagyonosodási eljárások kijátszásához szükséges igazolásokat, a külföldi rendszámokat, forgalmi engedélyeket a maguk köreiben. Forrásaink legalább három-négy „nagy ügynökről" tudnak, akik tejhatalmú megbízottakként kínálták Welsz portékáit. Egy afrikai útlevélért akár 30-50 ezer eurót is kaphatott Welsz és csapata; 10-15 százalékos jutalékért még viszonteladónak lenni is jövedelmező „mellékfoglalkozásnak" számított.

A Blikk szerint Welsz rokonai perben és haragban állnak a férfi élettársával az örökségért. Fel is jelentették, mivel szerintük tudta, hogy Welsz Tamás öngyilkosságra készül, de nem tett ellene semmit. Azokat sem figyelmeztette, akik esetleg tehettek volna még érte valamit.

Kérdés, mire mennek a rokonok a vagyonnal, ha arról idővel esetleg mégiscsak bebizonyosodik, ami már sejthető, hogy tudniillik bűncselekményből származik, és az állam ráteszi a kezét. Márpedig legalább egymilliárdra már bizonyosan ráteszi, hisz egy korábbi vagyonosodási vizsgálat során legalább ennyi adóhiányt már egyszer megállapított az adóhatóság.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.