Hanuka-rekord árpádsávos lobogókkal

Több százan, főként fiatalok gyújtottak fáklyát az egyik legnagyobb zsidó vallási ünnep, a hanuka alkalmából a Hősök terén, a Műcsarnok előtt. A rendezvény nem volt zavartalan: a Hősök tere közepén mindvégig egy nagy méretű árpádsávos zászló lobogott.

Felbukkant például a gój motorosok egy csoportja is, igaz, motorok nélkül. Vezetőjük – miközben a médiát, kitüntetett helyen a Népszabadságot szapulta – arról győzködte a körülötte állókat, hogy nem a hanuka ellen, hanem tulajdonképpen mellette jöttek demonstrálni.

Hősök tere közepén mindvégig egy nagy méretű árpádsávos zászló lobogott. Az ünnepség vége felé összeverődtek a bőrfejűek, és más ellentüntetők. Tiszteletét tette a szélsőjobb néhány ismert alakja is, antiszemita bekiabálások szennyezték a levegőt. Néhányan a rendőröket és a biztonságiakat kóstolgatták. A magyar zsidók ezúttal is békésen viselkedtek, a szélsőjobbosok ezúttal sem. A hanuka ünnepség részvevőit buszokkal vitték át az A38 hajóra, ahol koncertekkel folytatódott a rendezvény.

A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint rendbontás (fizikai értelemben) nem történt. Igazoltatások viszont voltak: egy embert, akit bűncselekmény elkövetése miatt köröztek, előállítottak.

Verő Tamás rabbi a tömeg előtt kijelentette, hogy sikerült a rekordkísérlet, amely azt célozta, hogy minél többen jöjjenek össze  hanuka alkalmából fáklyát gyújtani. A rabbi hozzátette: eredetileg  az egész Hősök terén alkották volna a fáklyát vivő emberek a hanuka  alkalmából gyújtott gyertyatartó, a hanukia alakját. Az  engedélyezési problémák miatt viszont csak a Műcsarnok előtt  jöhettek össze az emberek.

Verő Tamás az árpádsávos lobogó körül csoportosuló a tömegre isten áldását kérte.

A rabbi az MTI-nek elmondta: az áldáskérés mindenkire, zsidókra  és nem zsidókra egyaránt vonatkozott. A hanuka a fényesség  eljöveteléről, a sötétség visszaszorulásáról szól - jelezte.

Arra a kérdésre, hogy a Magyar Gárda erre ellenrendezvényt  szervezett egy közeli helyen, azt mondta, nem sokat tud erről a  kezdeményezésről.

Arról is szólt, hogy programjuk folytatódik az A38-as hajón,  ahol többek között Fellegi Balázs zenekara lép fel, illetve az  érdeklődők párbeszédet hallhatnak Verő Tamás és Köves Slomó rabbik  között a hanukáról. A gyermekeknek ugyanitt interaktív foglalkozást  tartanak a hanuka ünnepéről a zsidó ifjúsági szervezetek.

A nyolcnapos hanuka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, amelyen a  hívők a jeruzsálemi Templomnak a szír-görög dúlás utáni, az i.e.  165. évben történt újbóli felszentelésére emlékeznek. A hanuka  örömünnep, a szabadság - a vallási és a fizikai szabadság -,  valamint a fény ünnepe. Az ünnep a zsidó naptár szerint kiszlév hó  25-től tévét hó 2-ig tart.

Az ünnepre, amelyet már Jeruzsálem felszabadítása után egy évvel  megültek, mécses- vagy gyertyagyújtással emlékeznek. Kiszlév hó  24-én este egy lángot gyújtanak a nyolcágú gyertyatartón, a  hanukián, majd minden este eggyel többet. A gyújtólángot vagy  szolgagyertyát - samesz - a gyújtás után a hanukia kilencedik ágára  teszik. Az új gyertyát mindig balról teszik hozzá a többihez és  balról jobbra haladnak a gyújtással. A gyertyatartó a zsinagógában -  miként a Szentélyben - a déli oldalon áll, keletről nyugatra  fordítva, otthon az ablak közelébe helyezik, hogy fénye kifelé is  világítson, és hirdesse hanuka csodáját. A láng meggyújtásakor első  alkalommal három, a többi napon két imát mondanak. A gyertyáknak  legalább fél órát kell égniük, és nem szabad őket világításra  használni.

Hanuka ideje alatt, mivel az öröm ünnepe, sem böjtölni, sem  gyászolni nem szabad. A család tagjai megajándékozzák egymást, játékkal, beszélgetéssel töltik együtt az estéket.

Résztvevõk fáklyákat gyújtanak a Hõsök tere mellett
Résztvevõk fáklyákat gyújtanak a Hõsök tere mellett
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.