Hamis vényekkel szedtek össze egymilliárdot

Több mint egymilliárd forinttal károsították meg az OEP-et a hazai egészségbiztosítás történetének eddigi legnagyobb szabású csalássorozatában.

A hazai egészségbiztosítás történetének eddigi legnagyobb csalását egy orvoslátogató tervelte ki, és kereste fel ötletével az orvosokat - írta a Magyar Nemzet a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szóvivőjét idézve. Miskolczi Ivett a lapnak azt mondta, egy, az orvosoknak az újdonságokról, változásokról, a gyógyszergyárak termékeiről szakmai tájékoztatást adó orvoslátogató ötlötte ki, és szervezte a csalássorozatot, amelynek során a vádlottak több mint egymilliárd forinttal károsították meg az OEP-et.

A vádirat szerint 2008 januárja és 2010 májusa között az ország minden pontján, de főként Budapesten és környékén működő kórházakban dolgozó orvosok állítottak ki - a betegek adataival visszaélve - fiktív vényeket speciális kötszerekre, amelyek felhasználását fiktív bizonylatokkal igazolták. A valótlan tartalmú vények száma meghaladja a tízezret.

Végül 24 ember (köztük 13 orvos) ellen emeltek vádat különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt, két kivétellel valamennyi vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását kérték. Öt orvos esetében az ügyészség azt kéri a bíróságtól, mellékbüntetésként tiltsa el őket foglalkozásuk gyakorlásától.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.