Hamis vád a Hír Tv-sek drogügyéből

Hamis vád bűntettének elkövetésével gyanúsítja Baráth Miklóst a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Baráth állította azt: Helmeczi László ügyvéd másfél millió forintot ajánlott neki a Veres János pénzügyminiszternek és kampányfőnökének is sok kellemetlenséget okozó Hír Tv-s riporterek, Krakkó Ákos és Kisberk Szabolcs lejáratásáért.

Háromrendbeli hamis vád bűntettének elkövetésével gyanúsítja Baráth Miklóst a Budapesti Nyomozó Ügyészség – derült ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből.

Baráth az a férfi, aki korábban azzal állt a nyilvánosság elé, hogy a Veres János pénzügyminiszterrel és kampányfőnökével, Tóth Viktorral egyaránt kapcsolatban álló ügyvéd, Helmeczi László másfél millió forintot ajánlott neki a Veresnek és Tóthnak is sok kellemetlenséget okozó Hír Tv-s riporterek, Krakkó Ákos és Kisberk Szabolcs lejáratásáért.

Az ügyészség közleménye szerint Baráth valótlanul állította Helmeczi előtt, hogy a Hír Tv két újságírója (Krakkó és Kisberk) kábítószer-fogyasztók lennének, és húsz-húsz gramm kokaint kívántak tőle vásárolni. Baráth annak ellenére mondta ezt Helmeczinek, hogy – az ügyészség álláspontja szerint – tudta, a tőle hallottak alapján Helmeczi feljelenti a két televízióst.

Baráthot a Hír Tv székháza előtt, kamerák kereszttüzében vették őrizetbe a BRFK nyomozói, amikor Kisberk ott parkoló kocsijába drognak hitt anyagot rejtett el. Később kiderült, hogy a zacskókban nem kábítószer volt.

A rendőrségen tett vallomásában Baráth azt mondta: Helmeczi bízta meg őt azzal, hogy másfél millió forintért rejtsen el drogot a két televíziós autójában, hogy egy később „baráti rendőrökkel és kutyákkal” megszervezendő akcióban a riporterek ellen kábítószerrel visszaélésért eljárás indulhasson.

Baráth – az ügyészség szerint – ezzel Helmeczit valótlanul vádolta meg a rendőrség előtt kábítószerrel visszaélés előkészületével.
Baráth nem tett vallomást az ügyészségen. Szabadlábon védekezhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.