Halasztást kért az adatvédelmi hatóság a nemzeti konzultáció miatt indított perben

Valóban a tárgyalás elhalasztását kérte a konzultációs kérdőívek kapcsán a korábbi ombudsman által kezdeményezett perben az adatvédelmi hatóság – erősítette meg a szervezet illetékese. A volt ombudsman nem érti, ennek mi az oka, mert a hivatal szerinte nyerésre állt.

Az új adatvédelmi hatóságnak is ki kell alakítania álláspontját a 2011-es szociális konzultáció kérdőíveinek adatkezelésével kapcsolatban, ezért is kérték az üggyel kapcsolatos bírósági tárgyalás elhalasztását – közölte az MTI-vel Szabó Endre Győző, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökhelyettese csütörtökön.

Az MTI azért kérdezte az adatvédelmi hatóság elnökhelyettesét, mert az index.hu szerdán arról írt, hogy a kormány által 2011 május-júniusában megtartott szociális konzultáció kérdőíveinek megsemmisítése ügyében indult, a hírportál szerint "nyerésre álló" perben Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke a tárgyalás elhalasztását kérte a bíróságtól.

Az ügy előzménye, hogy tavaly nyáron Jóri András adatvédelmi biztos - akinek hivatala és mandátuma az új alkotmány hatályba lépésével megszűnt - megállapította, hogy a szociális konzultáció kérdőívei és a hozzájáruló nyilatkozat sérti az adatvédelmi törvény előírásait, majd a jogellenes adatkezelés miatt határozatban rendelte el a kérdőíveken szereplő személyes adatok törlését. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) szeptemberben a határozat hatályon kívül helyezéséért keresetet indított.

Szabó Endre Győző megerősítette, hogy KEK KH-val közös kérelemmel valóban a tárgyalás elhalasztását kérték, ugyanakkor spekulációnak nevezte a per kimenetelével kapcsolatos híreszteléseket, miszerint nyerhettek volna, de mégis halasztást kértek. Közölte: arra számítanak, hogy a per tavasszal folytatódik. Elmondta: a NAIH helyszíni vizsgálat keretében ellenőrizte, hogy az adatvédelmi biztosi határozat alapján zárolandó kérdőíveket, illetve digitális adatállományt megfelelő módon őrzi-e a KEK KH, és a vizsgálat megállapította, hogy a KEK KH a határozatból fakadó kötelezettségének eleget tesz.

Az elnökhelyettes a halasztás indokairól szólva azt hangsúlyozta, hogy nagyon nehéz, komplex kérdésről van szó, amely alapos megfontolást igényel, hiszen új hatóságként a volt adatvédelmi ombudsmantól készen kapott álláspontot kellene képviselniük a bíróság előtt.

A per középpontjában az áll – mondta –, hogy a több mint egymillió ember, aki visszaküldte a szociális konzultáció kérdőívét, gyakorolhatta-e információs önrendelkezési jogát, vagy egy másik álláspont szerint - amelyet Jóri András képviselt - nem gyakorolhatták ezen jogukat az adott körülmények között, ezért helyettük az adatvédelmi biztos gyakorolja azzal, hogy megsemmisítteti a kérdőíveket.

"Ez olyan álláspont, amely alapos megfontolást igényel. Mi nem szeretnénk ebben a perben olyan álláspontot képviselni, amely számunkra tarthatatlan, viszont ez olyan kérdés, amelyet alaposan meg kell rágni" - fogalmazott Szabó Endre Győző.


Azzal kapcsolatban, hogy az ügyben a hatóság új ügyvédet alkalmazott, az elnökhelyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy az előző ügyvédet, Soós Andreát, aki - mint mondta - Jóri András barátnője, azért sem tarthatták volna meg, mert ő képviseli a volt adatvédelmi biztost azokban a személyiségi jogi perekben is, amelyeket Jóri András Péterfalvi Attila ellen indított.


Arról, hogy az Index szerint az új ügyvédnek, Dudás Gábornak és a felperes KEK KH jogi képviselőjének ugyanott van az irodája, a hatóság elnökhelyettese azt mondta: nagyon szűk azoknak az ügyvédeknek a köre, akiknek ilyen perekben megfelelő a szaktudásuk, Dudás Gábor pedig évtizedes tapasztalattal rendelkezik az adatvédelem terén, korábban Jóri András és az ő hivatali elődei is foglalkoztatták.

Szabó Endre Győző azzal kapcsolatban, hogy az előző jogi képviselő a per megszüntetését kezdeményezte arra hivatkozva, hogy a Péterfalvi Attila vezette NAIH nem jogutódja a volt adatvédelmi biztosnak, felhívta a figyelmet, hogy a bíróság döntése szerint a NAIH mint alperes léphetett be a perbe. Szerinte a helyzet világos: a NAIH nem jogutódja az adatvédelmi biztosi intézménynek, ugyanakkor a jogalkotó úgy rendelkezett, hogy a folyamatban lévő ügyeket az új hatóság viszi tovább.

Elmondta azt is, ha a bírósági eljárás úgy zárulna, hogy a per megszűnik, akkor az eredeti határozat emelkedne jogerőre, vagyis a kérdőíveket a KEK KH-nak meg kellene semmisítenie. Az ügyben az utolsó szót a bíróság mondja ki - tette hozzá.


Nem érti, hogy egy valóban nyerésre álló perben az új adatvédelmi hatóság miért kér halasztást – válaszolta kérdésünkre Jóri András volt adatvédelmi biztos. Ő egyébként azért biztos benne, hogy ezt a pert nem lehet elveszíteni, mert a kormány a konzultációs kérdőív összeállításakor nem tartotta be a hatályos adatvédelmi szabályokat.

Jóri szerint az is magyarázatra szorulna, hogy a felperes és az alperes miért együttesen kért halasztást, mert ez eléggé szokatlan dolog. Úgy véli, talán az Európai Bizottságnak az adatvédelmi szervezettel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárása miatt az időhúzás lehet a cél. Az is elég furcsa – tette hozzá –, hogy az ellenérdekű felek ügyvédjeinek irodája ugyanott található.

Szabó Endre Győző viszont azt vetette fel, hogy az adatvédelmi hatóságnak azért kellett új ügyvédet keresnie, mert az ügyben korábban Jóri barátnője járt el. Ezzel kapcsolatban a volt adatvédelmi biztos leszögezte: több mint tíz évre visszanyúló szakmai kapcsolat fűzi az adatvédelmi ügyekben járatos ügyvédhez, aki egyebek mellett a hódmezővásárhelyi szégyenlista miatt indított perben is közreműködött. Az pedig szerinte a magánügye, hogy a jogásszal – aki egyébkánt soha nem lépett fel vele szemben ellenérdekű fél képviseletében, ami a most folyó ügyben aggályos lehet, mert az egymással szembenálló hivatalok nevében azonos címen működő ügyvédek járnak el – később miként alakult a kapcsolata.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.