Halálkamion: két gyanúsítottra már korábban felfigyeltek a német hatóságok

A német hatóságok már korábban felfigyeltek a 71 ember halálával végződött ausztriai tragédiával összefüggésben Magyarországon elfogott gyanúsítottak közül kettőre - jelentette hétfőn a Spiegel Online német hírportál.
A hírportál szerint az egyik gyanúsított, egy 29 éves bolgár állampolgár többször összeütközésbe került a törvénnyel Németországban, és néhány hete körözést is kiadtak ellene.

A bajorországi deggendorfi ügyészség üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a bolgár férfi ellen egy júliusban történt eset miatt. Egy bajorországi autópályán július 25-én a szövetségi áruszállítási hivatal (BAG) munkatársai feltartóztattak egy kisbuszt, amelynek vezetőfülkéjéből két férfi elmenekült, csomagteréből pedig előkerült 38 menekült, legtöbbjük afgán.

A vezetőfülkében találtak egy Magyarországon kiállított forgalmi engedélyt, amely az illető nevére szólt - írta a Spiegel Online.
A bolgár férfi ellen korábban egyebek mellett egy benzinkúti rablás miatt is volt eljárás Németországban.
A másik gyanúsított, akire már korábban felfigyeltek Németországban, egy 28 éves afgán állampolgár, akit Brémában igazoltatott a rendőrség egy alkalommal. Megállapították, hogy illegálisan tartózkodik az országban, nem beszél németül és Magyarországon kiállított papírokkal rendelkezik - áll a beszámolóban.

Csütörtökön az osztrák A4-es autópályán egy teherautóban 71 ember holttestét fedezték fel. Feltehetően valamennyien Szíriából érkeztek, halálukat valószínűleg fulladás okozta. A magyar hatóságok eddig öt férfit vettek őrizetbe az üggyel összefüggésben.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.