Hajléktalanügy: végső megoldásként az elzárás sincs kizárva
Miután az alaptörvény negyedik módosításával – az Alkotmánybíróság korábbi határozatával szemben – kimondták, hogy a hajléktalanság igenis büntetendő cselekmény lehet, a Pintér Sándor belügyminiszter által pénteken előterjesztett törvénymódosításban a szankcionálás részletes feltételeit is meghatározzák. Jó hír viszont: a fedél nélkülieket pénzbírsággal nem sújthatják majd.
A tervezet szerint közterületi „életvitelszerű tartózkodásnak tekinthető minden olyan magatartás, amely alapján megállapítható, hogy a kijelölt területen való életvitelszerű tartózkodás a lakó- és tartózkodási hely, valamint egyéb szállásra való visszatérés szándéka nélkül, a kijelölt területen való huzamos tartózkodás érdekében valósul meg”. További feltétel, hogy a „tartózkodás körülményeiből, vagy a magatartásból arra lehet következtetni, hogy a jellemzőn lakóhelyül szolgáló kijelölt területen végzett tevékenységet – így különösen alvás, tisztálkodás, étkezés, öltözködés, állattartás – az elkövető a kijelölt területen rövid időnként visszatérően és rendszeresen végzi”.
A jobb érthetőség kedvéért: ha valaki az utcán lakik, azzal könnyen szabálysértést követhet el. De nem mindenütt, mert az önkormányzatok joga – és szerencsére nem kötelessége –, hogy meghatározzák azokat a területeket, amelyeken a „közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében” megtiltják „az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodást”.
Az előterjesztés e tekintetben további támpontokkal nem szolgál, így kizárólag a helyhatóságok felelőssége, hogy meghatároznak-e „védett” övezeteket, s nem élnek-e vissza a gumiparagrafussal, vagyis: hagynak-e valahol életteret a hajléktalanoknak. Ráadásul a tervezetben első pillantásra is van joghézag: mi történik a települések közigazgatási határán kívül? Például az állami tulajdonú erdőkben, amelyek területe több mint egymillió hektár? És a nemzeti parkokban? Az ország területének mintegy tíz százaléka áll természetvédelmi oltalom alatt.
A hajléktalanok a városokból kivonulnak a zöldbe? Ez is egy megoldás, hiszen ott kevesebb embernek kell majd szembesülnie azzal, hogy vannak honfitársaink, akik – gyakran nem saját hibájukból – fedél nélkül maradtak. Emiatt pedig kénytelenek a közterületen valóban szokatlan tevékenységet – a javaslat szerint e körbe tartozik különösen az alvás, a tisztálkodás, az étkezés, az öltözködés, sőt az állattartás is – nyilvánosan folytatni.
A Pintér Sándor jegyezte tervezet amúgy rendkívül humánus, hiszen akit szabálysértésen érnek, azt általában azonnal megbüntethetik. Nem így a hajléktalanokat: ha valakit a hatóságok – a rendőr, a járási hivatal arra felhatalmazott ügyintézője, a közterület-felügyelő, az erdészeti hatóság embere, a halászati őr vagy a mezőőr – tetten érnek, amint éppen a közterületen él, első alkalommal nem büntetnek majd.
A szabálysértés csak akkor valósul meg, ha az adott területet a hajléktalan a „felkérés ellenére” sem hagyja el. Nem tévedés: az előterjesztésben valóban ez a fordulat szerepel, ami némi lelki finomságra enged következtetni. Miként az is a való élet ismeretére, mit több, nem kevés empátiára utal, hogy a fedél nélkül élővel szemben nem lehet helyszíni bírságot kiszabni, mert úgysem tudna fizetni.
Ha valaki a hatósági „felkérés” ellenére sem hagyja el közterületi „otthonát”, azzal szemben alapvetően a közérdekű munka szankció jöhet szóba. Igaz, amikor a hajléktalan annak ellenére sem akarna dolgozni, hogy arra alkalmas lenne, mégis jön a pénzbírság, amiből – a fenti ok miatt – vélhetően elzárás lesz. Egyébként ugyanerre számíthat az is, akit hat hónapon belül legalább kétszer jogerősen elmarasztaltak közterületi életvitelszerű tartózkodás miatt, s harmadjára is lebukik.
Külföldön sem szeretik a magyar szabályozást
„Az alaptörvény rögzíti, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeinek a megteremtését az állam és a helyi önkormányzatok azzal is segítik, hogy törekszenek valamennyi hajlék nélkül élő személy számára szállást biztosítani” – olvasható az érv törvénytervezet indoklásában. Kiemelik ugyanakkor azt is, hogy „a helyi önkormányzatok rendeletalkotási joga korlátozott, a tiltást csak az alaptörvény által szabott keretek között, egyes, meghatározott területeken és a közrend, a közbiztonság, a közegészségügy és a kulturális értékek védelme érdekében tehetik meg”.
Az ENSZ jelentéstevői mégis úgy vélik: „a kormány intézményesíti a hajléktalanok kriminalizálását és előmozdítja a megbélyegzésüket”. A világszervezet raportőrei szerint összességében mintegy harmincezer ember hátrányos megkülönböztetéséről van szó, s az alaptörvény módosítása „előítéleteket szít, és megakadályozza a hajléktalanokat abban, hogy éljenek alapvető jogaikkal”.
A hivatalos álláspont szerint persze más a helyzet: Magyarországon több kormányzati intézkedést tettek az ellátórendszer fejlesztésére és hatékonyabbá tételére, ugyanakkor jelenleg több ellátó hely van, mint hajléktalan – vágott vissza a közelmúltban a kabinet. Jelezték ugyanakkor, hogy az alaptörvény alkotmányos kötelezettségként írja elő az államnak és az önkormányzatoknak, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit mindenkinek biztosítsa, ennek érdekében az állam és a helyi önkormányzatok törekednek arra, hogy valamennyi hajlék nélkül élő embernek szállást adjanak. Bizonyára törekednek is, ennek ellenére sajtóhírek szerint egyes helyeken igen nagy a zsúfoltság, és a téli időszakban a menedékhelyek kihasználtsága elérte a kétszáz százalékot is.
Pár napja a Hajléktalanellátó Szervezetek Európai Szövetsége (FEANTSA) emelte fel a szavát, s ítélte el a hajléktalanok kriminalizálásának lehetőségét, és azt, hogy Magyarország ezt az alaptörvényében is rögzíti. Más országokban a lakhatáshoz való jogot biztosítják az alkotmányban, nem pedig a büntetés lehetőségét – hangsúlyozzák. Figyelmeztettek ugyanakkor arra is, hogy a hajléktalanszállók nem jelentenek valós megoldást, és más országok tapasztalatai alapján úgy látják, a társadalmi integráció a támogatott lakhatáson keresztül érhető el”.
