Hajdúszoboszló polgármestere kipakolt: Megfenyegettek bennünket!

– A Fidesz vezetői értésünkre adták, hogy más út nincs. Nem maradt más, mint engedni az ultimátumnak – közölte Sóvágó László, Hajdúszoboszló polgármestere, aki tiltakozik ellene, hogy a kormány kártalanítás nélkül ráteszi a kezét önkormányzati javakra.

– Ultimátumot kaptunk, megfenyegettek bennünket. De nem kívánunk elvi támogatást sem nyújtani ahhoz a kormányzati politikához, amely jelentősen korlátozza a települések, az ott élő emberek jogait – közölte Sóvágó László, Hajdúszoboszló polgármestere mai sajtótájékoztatóján, amelyet a járási hivatali székhely körüli huzavona miatt hívott össze.

Mint korábban beszámoltunk róla, a hajdúszoboszlói képviselő-testület a közelmúltban nem szavazta meg azt az előterjesztést, amely arra hatalmazta volna föl a városvezetést, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatallal megállapodást köthessen a járási hivatal kialakításáról. A történteket "érthetetlennek" és "fölháborítónak" nevezték helyi fideszes képviselők, akik közül ketten – Kocsis Róbert megyei közgyűlési alelnök és Örvendi László – kijelentették: a várost 19 éve irányító Sóvágó László polgármester (aki korábban az MDF parlamenti képviselője volt) az elmúlt két évben folyamatosan bírálta a kormányt, s úgy látszik, a mostani lépése annak tudható be, hogy megkezdte a 2014-es kampányát.

Sóvágó László a mai sajtótájékoztatóján azt mondta: a Hajdúszoboszló járási székhely létrejöttét a parlament fogadta el idén nyáron, így annak léte nem függ Hajdúszoboszló önkormányzatának döntésétől. Szerinte a mostani vita arról szól, hogy a városnak melyik önkormányzati tulajdonú helyiségeket kell átadnia kártalanítás nélkül a leendő járás céljára. Mint mondta, ehhez sem kell azonban a testület jóváhagyása, így a törvény szerint megállapodás hiányában a kormánymegbízottnak kötelessége dönteni, aki erre ígéretet is tett, de nem így cselekedett.

Arra a kérdésre, hogy miért nem fogadták el a megállapodást, Sóvágó László keményen bírálta a kormány politikáját. A polgármester kijelentette: ennyi hozzá nem értés és szakszerűtlen, a város polgárait anyagilag is károsan érintő döntés láttán a demokrácia megcsúfolása lenne, ha egy nem kormánypárti képviselőnek nem lenne joga nemmel szavazni. Közölte: nem kívánnak elvi támogatást sem nyújtani ahhoz a kormányzati politikához, amely jelentősen korlátozza a települések, az ott élő emberek jogait. Leszögezte: a járásrendszerre való áttérés kapkodó, előkészítetlen, a következményeit nem vizsgálták, és ez csupán a jéghegy csúcsa. 

Majd sorolni kezdte: egyetlen fillér nélkül elvették a város tulajdonában álló tűzoltólaktanyát, elvitték a néhány éve vásárolt, korszerű tűzoltógépjárművet, januártól elveszítik jól működő iskoláik felügyeletét, csökkenni fog az oktatás színvonala. A víz- és szennyvízrendszer is a közösbe vándorol, azt, hogy egyedül a város üzemeltesse, lehetetlenné tették. Mint mondta, leépítik a közösségi közlekedés támogatását, így január 1-től csak a csoda tarthatja meg a jelenlegi városi tömegközlekedési rendszert, a jegyárak emelése elkerülhetetlen. Át kell venni a helyi múzeumok fenntartását, de a juttatott pénz csak ennek töredékét fedezi. Januártól 1-től adót vetnek ki a keletkezett hulladék mennyisége alapján, így a hulladékszállítási díjak emelése nem megkerülhető, s újabb adók azonnali kivetésére sarkallják a várost. Sóvágó azt mondta: 2013-ban 200 millió forinttal kevesebbet kapnak annál, mint amennyi feladatot elvesznek.

Arra a kérdésre, hogy végül miért szavazták meg a leendő járási székhely kártalanítás nélküli átadását, Sóvágó László közölte: "mert ultimátumot kaptunk, megfenyegettek bennünket". Mint mondta, "beállunk a sorba, vagy megváltoztatják a törvényt, felszámolják a hajdúszoboszlói járást". Hozzátette: a Fidesz vezetői értésükre adták, más út nincs. Nem maradt más, mint engedni az ultimátumnak – fogalmazott –, mert az önkormányzat vezetése komolyan veszi, hogy a város képviseleténél nincs fontosabb dolog, Hajdúszoboszló pedig nem veszítheti el járásközponti szerepét még egy törvénytelen eljárás keretében sem. Az Összefogás Hajdúszoboszlóért és a Jövőért Egyesület színeiben megválasztott polgármester véleményét osztja további öt helyi önkormányzati képviselő is.

Az üggyel kapcsolatban rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Rácz Róbert, a megyei kormányhivatal vezetöje, s kijelentette: sem a kormány, sem a kormányhivatal részéről soha senki nem zsarolta, s nem fenyegette meg Hajdúszoboszlót, ezért arra kéri Sóvágó Lászlóékat, hogy mondják meg, ki volt a fenyegető, s állításukat bizonyítsák is be. Mint mondta, Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere egy sajtótájékoztatón valóban kitért arra, hogy mi lehet a B és a C verzió arra az esetre, ha Hajdúszoboszló mégsem lesz járási székhely. De - mondta Rácz - ezt nehéz lenne fenyegetésként értékelni, mivel nem is az volt, hanem a lehetséges megoldások számba vétele.
A kormányhivatal vezetője abszurdnak, szürreálisnak és hihetetlennek nevezte a hajdúszoboszlói önkormányzat eljárását, ami szerinte úgy jellemezhető, hogy az önkormányzat vezetése a színpadon az öklét rázza, míg a kulisszák mögött arról győzködi a kormányhivatalt, hogy a járási székhely kialakításáról egyoldalú döntést kellene hoznia. Ennek igazolására Rácz idézte a hajdúszoboszlói testület àltal kétszer elutasított, harmadjára elfogadott előterjesztést, amelyben maga Sóvágó László azt írta: "a megállapodás véglegesítését hosszas egyeztetés előzte meg, melynek eredményeként - a kezdeti félelmeink ellenére - elfogadható, korrekt megegyezés született, a közös munka során a kormányhivatal együttműködőnek, jó partertnek mutatkozott".
Rácz Róbert szerint ez a vélemény köszönő viszonyban sincs azzal az állásponttal, miszerint az önkormányzatot megfenyegették vagy megzsarolták volna. A hivatalvezető idézte a helyi jegyző által a kormányhivatalnak múlt hónapban írt levelet is, amely arról tájékoztat, hogy habár a testület nem támogatta a járási székhely kialakításával kapcsolatos konstrukciót, a jegyző mégis arra kéri őt, hogy "a kialakult megállapodás tartalmának megfelelő határozatot szíveskedjen hozni, mert az jól szolgálja a kormányzati átalakítási célok teljesítését, megteremti a járási hivatal működési feltételeit". Rácz Róbert emiatt "játszmának" minősítette a hajdúszoboszlói városvezetés eljárását, amelynek - mint mondta - tényleg lehet olyan következménye, hogy nem ebben  a városban lesz a járási székhely. Ez nem fenyegetés - mondta -, hanem csupán annak józan felismerése, hogy az élet nem állhat meg, s valamilyen döntést kell hozni az ügyben. Hozzátette: a kormányhivatal azt tartotta szem előtt, hogy ne hozzon egyoldalú döntést, s ne erőltessen olyasmit egy várossal szemben, amit az nem akar.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.