Hajdúsági abszurd: kigolyózták a gyümölcsprogramból a kezdeményezőt

Az iskolai gyümölcszállításra meghirdetett debreceni pályázaton két konkurens cég ugyanannyi pontot kapott, és egy új rendeletmódosítás szerint ilyenkor az a győztes, aki korábban adta be a pályázatát. Hajdú-Biharba emiatt ezentúl több mint száz kilométerről szállítják az almát.

Egy abszurd rendeletmódosítás miatt áll a bál az iskolai gyümölcsprogramban érintett cégek háza táján Hajdú-Biharban. Adminisztratív okra hivatkozva éppen azt a céget golyózták ki az üzletből, amely oroszlánrészt vállalt a program elindításában,  és 23 ezer kisiskolás almával való ellátásában.

Amint azt mai címoldalán a Hajdú-bihari Napló írja, a derecskei Bold Agro Kft. és a hajdú-bihari termelőket integráló Havita-Tész Szövetkezet helyett szeptembertől már egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, csengeri cég szállítja az almát mintegy 23 ezer hajdú-bihar megyei iskolásnak több mint száz kilométerről.

Ennek az az oka, hogy a gyümölcszállításra meghirdetett pályázaton a két konkurens cég ugyanannyi pontot kapott, és egy új rendeletmódosítás kimondja: pontazonosság esetén azt a pályázót kell győztesnek kihirdetni, aki korábban adta be a pályázati anyagát.

A megyei lap publicistája megjegyzi: a szóban forgó derecskei vállalkozás tulajdonosa volt az, aki a kollégáival évekkel ezelőtt arra a felismerésre jutott, hogy a tej-, a csoki- vagy éppen a szendvicsautomaták mintájára (az egészséges életmódra nevelés jegyében) almaautomatákat helyeznek el debreceni oktatási intézményekben.

A próbálkozás hangos sikert aratott, az újszerű kezdeményezés akkoriban a minisztériumi emberek fülébe is eljutott, és bizonyára szerepe lehetett abban, hogy az iskolagyümölcs-programot európai uniós mintára Magyarország is a magáévá tette.

A rendeletmódosítással most ezt a céget sikerült megfosztani a programban való részvételtől.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.