Hajdu János: Nem igaz, hogy saját kollégájukat fogták el a terrorelhárítók

Cáfolja a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója azt a sajtóinformációt, amely szerint saját kollégáikat fogták el egy akció során a központ munkatársai. Hajdu János hétfőn újságíróknak azt mondta: aki indokolatlanul besározza a TEK-et, az Magyarország biztonságát befolyásolja. A központ jogi lépéseket tesz a cikk miatt.

A hvg.hu múlt pénteken megjelent írása szerint saját kollégáikat fogták el egy Pest megyei rendőri akció során a Terrorelhárítási Központ munkatársai. A hírportál információi szerint az elitegység tagjai "másodállásban" egy vállalkozót védtek szabadidejükben.

A TEK főigazgatója erre reagálva hétfőn újságírók előtt kijelentette: a leghatározottabban cáfolja a cikk állítását.

Hajdu János a történtekről kifejtette: a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a TEK segítségét kérte egy 62 éves férfi elfogásához, akivel kapcsolatban a férfi elfogása közben két terrorelhárító "egy másfajta munkafolyamatot hajtott végre". Utóbbiról nem adhatott részletes tájékoztatást a rendőr dandártábornok, mert - mint mondta - "el kell fogadni, hogy ez egy titkosszolgálat".

Arról van szó tehát - magyarázta -, hogy "történt egy művelet, ahol az elfogás közben több, egyébként más munkafázist végrehajtó TEK-es kolléga dolgozott. Ez igaz, de egymást nem fogtuk el."

Megjegyezte egyébként, hogy a 62 éves férfi életellenes bűncselekményért áll majd bíróság elé.

A főigazgató közölte azt is, hogy megteszik a szükséges jogi lépéseket a hírportál cikke miatt.

"Aki a TEK-et indokolatlanul támadja és besározza, az Magyarországot és a magyarok biztonságát befolyásolja" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a TEK Magyarország biztonságáért, nem pedig vállalkozók biztonságáért vállal felelősséget. Megjegyezte: ha felmerülne a gyanúja terrorelhárítók által végzett illegális tevékenységnek, azonnal a Nemzeti Védelmi Szolgálathoz fordulnának.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.