Hajdú enyhítést kér a bíróságtól

A móri bűncselekménnyel korábban összefüggésbe hozott Hajdú László az utolsó szó jogán azt kérte csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblától, hogy a rablások miatt indított perében büntetése kiszabásakor nyomatékosan vegyék figyelembe az enyhítő körülményeket.

A tárgyaláson a vádlott - akit kéz- és lábbilincsben vezettek elő - azt mondta: a bíróság értékelje a jelentős időmúlást és azt, hogy ez rajta kívül álló okból következett be. Kérte, hogy vegyék figyelembe a rablások ügyében tett beismerő vallomását, továbbá azt, hogy a megváltozott büntetőjogszabályok miatt ki kell zárni a feltételes szabadlábra bocsátás kedvezményéből. (Az úgynevezett három csapás törvény, vagyis a többszörös visszaesőként elkövetett bűncselekmények miatt egykori vádlott-társa, Kaiser Ede ügyében is kizárta a bíróság a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségét, így várhatóan Hajdú László jogerős ítélete is ezt rögzíti majd.)

Hajdú László ügyében várhatóan a déli órákban hirdet jogerős ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla. Hajdú Lászlót - aki a közelmúltban Kovácsra változtatta nevét - korábban a nyolc halálos áldozattal járó 2002-es móri bankrablás egyik elkövetőjeként tartották számon, a Fővárosi Bíróság azonban emiatt első fokon 2004-ben nem mondta ki a bűnösségét; más - főleg Kaiser Edével együtt elkövetett - rablások miatt ítélte 15 évre.

Ezt a döntést 2005-ben a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte azzal, hogy a megismételt eljárásban újra kell vizsgálni a Mórral kapcsolatos terhelő bizonyítékokat. Időközben azonban alapvető fordulatot vett az ügy, mert előkerültek a valódi elkövetők: Weiszdorn Róbert és Nagy László, utóbbi a büntetés-végrehajtási intézetben öngyilkos lett.

A megismételt eljárásban Hajdú Lászlót 17 év szabadságvesztéssel sújtották rablások miatt, a móri bankrablással azonban már nem vádolják. Hajdú korábbi vádlott-társát, Kaiser Edét kedden tizenhat év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla rablások és más bűncselekmények miatt, ezzel lezárult a perújítási eljárása, s így jogerőssé vált, hogy nem ő az egyik móri elkövető.

A móri bankrablás miatt tavaly decemberben a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte Weiszdorn Róbertet; a férfi 40 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra. A perben korábban az ügyész súlyosbításért fellebbezett, a védő elsődlegesen új eljárást, másodlagosan enyhítést kért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.