Hajdú-Bét: élő adásban reagált Bajnai Gordon

„Le tudja valamivel vetkőzni magáról” a Hajdú-Bét-bélyeget? – kérdezte Rónai Egon Bajnai Gordon volt miniszterelnöktől az ATV Húzós című műsorában kedd este. „Ezt a bélyeget a politika ragasztotta rám, politikai célból kerül elő jól meghatározott időközönként” – felelte Bajnai.

A volt miniszterelnök szerint nagyon helyes, hogy most segítenek a károsultakon, de aláhúzta: három éve kormányoz a Fidesz, és „érdekes módon csak most került elő a téma”, miután a volt miniszterelnök visszatért a politikába - hangzott el az ATV vitaműsorában.

Hozzátette: ő, még amikor a magánszektorban dolgozott, felkereste a mezőgazdasági minisztériumot, és sürgette, hogy segítsenek a kisbeszállítókon, mert van erre uniós kárpótlási mechanizmus. Mint mondta, a károsultak meg is kapták az akkori maximumot. „Amikor megemelték az uniós kárpótlási limitet, akkor újból eljártam, hogy megkapják a különbözetet, ez a mostani pedig már a harmadik kárpótlás lesz” – fogalmazott Bajnai, aki szerint azért akarja őt a Fidesz megbélyegezni, mert fél tőle és le akarja járatni.

Bajnai szerint a történet „beragadt az emberek fejében”, holott nagyon világos okai vannak, miért dőlt be a Hajdú-Bét. A 2003-as madárinfluenza a teljes baromfipiacot tönkretette, a forint nagyon megerősödött, ami nagyon megnehezítette az exportáló cégek, így a Hajdú-Bét működését is. Ráadásul beérett a minimálbér 100 százalékos megemelése is, a Hajdú-Bétnél pedig sokan dolgoztak a minimálbér környékén, ami duplájára emelte a vállalat költségeit.

Bajnai Gordon hétfőn még nem akar egyeztetni, szerinte tavasszal még mindenkinek van dolga
Bajnai Gordon hétfőn még nem akar egyeztetni, szerinte tavasszal még mindenkinek van dolga

A negyedik tényező pedig az volt, hogy az állam Bábolnát, a Hajdú-Bét konkurensét 35 milliárd forinttal segítette, amivel a cég nem tudott versenyezni, hiába tett bele a Wallis 10 milliárd forintot.

Bajnai hozzátette: annak, hogy a Wallis kivitte volna a pénzt a Hajdú-Bétből, az ellenkezője igaz. „Az utolsó pillanatokban is százmilliókat tolt bele a cégbe, hogy a munkahelyeket megmentse” – mondta az adásban a korábbi miniszterelnök, a Wallis egykori vezetője, és azt is kijelentette: mindazokat beperli, akik cinikusan, tudatosan hazugságokat állítanak vele kapcsolatban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.