Hagyó önként távozik

Lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról Hagyó Miklós kedden; a volt szocialista főpolgármester-helyettes visszalépett budapesti listás helyéről és egyéni képviselő-jelöltségétől is.

Lényegében lemondott minden politikai tisztségéről Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes, ez egyben azt is jelenti, hogy nem indul a tavaszi országgyálési választásokon.

A volt városházi piolitikus sajtótájékoztatóján azt mondta: eleget tesz a fővárosi elnökség kérésének. A Horn-kormány egykori minisztere, Kósáné Kovács Magda szavait idézve úgy fogalmazott: nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Hónapok óta sokan mindent megtesznek ezért, hogy megkérdőjelezzék a tisztességét, és ő nem akarja "a személyes csatájával" a baloldali közösséget még nehezebb helyzetbe hozni.

Leszögezte: semmi olyat nem tett, ami a képviselői esküjével ellentétes. De a döntését - amely szavai szerint nem volt könnyű - azzal is indokolta, ha ennek a közösségnek a vezetése úgy ítélte meg, hogy ezt a lépést meg kell tennie, az a leghelyesebb, ha így cselekszik.

Mint arról már beszámoltunk, az MSZP-s politikus felügyelte korábban a BKV-t, neve a hétvégén került szorosabb összefüggésbe a közlekedési vállalat korrupciós ügyeivel, miután a cég korábbi, jelenleg rendőrségi eljárás alá vont, s visszaéléssel vádolt vezetői terhelő vallomást tettek rá. Erről az atv.hu szombaton rendőrségi forrásokra hivatkozva számolt be.

Eszerint Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató is terhelő vallomást tett Hagyó Miklósra. Antal Attilát milliós végkielégítésekkel és a fiktív tanácsadói szerződésekkel is kapcsolatba hozták, ám az ügyészség a BKV tulajdonosi jogait gyakorló fővárosi vezetők, így a mentelmi joggal rendelkező Hagyó Miklós felelősségét is vizsgálja - írta a portál.

Hagyó bejelentése szerint visszadja fővárosi közgyűlési mandátumát, s visszalépett az MSZP budapesti listás helyéről, s egyéni képviselő-jelöltségétől. Döntéséről tájékoztatta a fővárosi és az országos elnököt is. A helyette induló képviselőjelöltről pedig a XII. kerületi küldöttgyűlés dönt majd.

Hagyó Miklós szerint a rendszerváltás óta nem folytattak senki ellen olyan intenzív lejárató kampányt, mint ellene. Arra a kérdésre, mit gondol arról, hogy állítólag Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató is terhelő vallomást tett rá, úgy válaszolt: sajtóvéleményekkel nem foglalkozik. Megjegyezte ugyanakkor, valószínűleg a két volt vezetőt is "megterhelték" az elmúlt hónapok. Szerinte egyébként a hatóságokon kívül senki nem tudja és nem is tudhatja, mi van ezekben a vallomásokban.

A szocialista politikus "bátran néz szembe" a kialakult helyzettel, mert nincs takargatnivalója. Arra a kérdésre, lemondana-e mentelmi jogáról, azt felelte: azért gondolkodik még ezen, mert kíváncsi arra, hogy a baloldali közösség mit gondol erről. Azzal, hogy lemondott a képviselő-jelöltségről és a listás helyéről, egyértelművé tette, hogy nem bújik a mentelmi jog mögé, hiszen nem lesz tagja a következő parlamentnek.

A szocialista politikus ez után távozott a sajtótájékoztatóról, nem adott lehetőséget arra, hogy az újságírók további kérdéseket tegyenek fel neki.

Rakusz Lajos, az MSZP XII. kerületi szervezetének alelnöke a tájékoztató elején közölte, a hegyvidéki szocialista elnökség álláspontja szerint Hagyó Miklós "tisztességes, becsületes ember, és az élet ezt igazolni fogja".

Az MSZP fővárosi elnöksége még hétfőn arra kérte Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest, hogy lépjen vissza az egyéni képviselő-jelöltségtől, mondjon le budapesti listás helyéről és fővárosi közgyűlési mandátumáról.

Hagyó Miklós meghajol az MSZP akaratának, és távozik
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.