Hagyó előzetesbe került

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest. A vele együtt pénteken őrizetbe vett Horváth Éva, a politikus egykori szóvivője, valamint Lelovics Ottó, a politikus korábbi kommunikációs igazgatója házi őrizetbe került - értesült a NOL.

A BRFK gazdaságvédelmi osztályának nyomozói pénteken vették őrizetbe Hagyót, Lelovicsot és Horváthot, csupán néhány perccel az új parlament eskütétele után, amikor már megszűnt Hagyó képviselői mentelmi joga. Hagyót bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség. Ha a bí róság bűnösnek találja, akár 16 év szabadságvesztésre is ítélheti.

Rendőrök elszállítják Hagyó Miklóst a Budai Központi Kerületi Bíróság épületéből, miután előzetes letartóztatásba helyezték a BKV-ügyben meggyanúsított volt szocialista országgyűlési képviselőt és főpolgármester-helyettest.
Budapest, 2010. május 17. Rendőrök elszállítják Hagyó Miklóst a Budai Központi Kerületi Bíróság épületéből, miután előzetes letartóztatásba helyezték a BKV-ügyben meggyanúsított volt szocialista országgyűlési képviselőt és főpolgármester-helyettest. Hagyó volt szóvivőjét, Horváth Évát, illetve Lelovics Ottó kommunikációs szakembert ugyanakkor az ügyészség letartóztatási indítványától eltérően házi őrizetbe helyezte a bíróság. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint Hagyó Miklóst azzal gyanúsítják, hogy közvetlenül vagy közvetítőin - H. Éván, L. Ottón és H. Ivánon - keresztül utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek, hogy a közlekedési vállalat számára szükségtelen szerződéseket kössenek. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Hagyót konkrétan azzal gyanúsítják, hogy ő fizettette ki a BKV-val azt az 50 milliós tanulmányt, amelyben az AAM Zrt. feltárta és széles közben bemutatta a 4-es metró beruházásában rejlő veszélyeket és kockázatokat. Azt ugyanis a Főpolgármesteri Hivatal által biztosított költségkeretből Hagyónak kellett volna rendeznie, nem a BKV-nak.

Hagyót emellett azzal is meggyanúsították, hogy a hibás teljesítés ellenére utasította a BKV-vezetőit a HÉV utastájékoztató rendszerének kifizetésére, s ekkor olyan munkákat is kifizettetett, amelyeket a megbízott cég ténylegesen el sem végzett. A terhére rója a rendőrség továbbá azt is, hogy olykor közvetlenül, máskor közvetítők útján a BKV érdekeivel ellentétes szerződések megkötésére utasította a közlekedési társaság vezetőit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.