Hagyó-ügy: Napokon belül vádat emel az ügyészség

Hagyót, Mesterházy Ernő korábbi főpolgármesteri tanácsadót, valamint a BKV több egykori vezetőjét – összesen 21 személyt – bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel, sikkasztással, zsarolással és más bűncselekményekkel gyanúsítják.

Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és társai ügyében napokon belül vádemelés várható, ugyanakkor vagyonzárolásokat is bejelenthetnek – tudta meg a Magyar Nemzet. Az eljárási határidők is sürgetik a vádhatóságot, mert a Központi Nyomozó Ügyészség október 9-én jelentette be, hogy befejezték a 45 ezer oldalnyi irat ismertetését, és ezzel az ügy a vádelőkészítés szakaszába lépett, amelyet kilencven napon belül le kell zárni.

Hagyót, Mesterházy Ernő korábbi főpolgármesteri tanácsadót, valamint a BKV több egykori vezetőjét – összesen 21 személyt – bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel, sikkasztással, zsarolással és más bűncselekményekkel gyanúsítják. A gyanú szerint Hagyó – hivatali hatalmával visszaélve, általában közvetlen munkatársainak közvetítésével – előnytelen, esetleg teljesen felesleges szerződések megkötésére utasította a BKV vezetőit, és a korábbi tanúvallomások szerint akadt, akit meg is fenyegetett.

A céget becslések szerint összességében hatszázmillió forint kár érhette, és ebből – legalábbis a nyomozati iratok erre utalnak – több tízmillió juthatott vissza a volt főpolgármester-helyetteshez, de a szerződéses partnerek sem jártak rosszul. Egy vállalkozás csaknem húszmillióért mérte fel a fénymásolókat, egy másik 27 millióért nem csinált semmit, egy rosszul működő utastájékoztató rendszerre pedig ennél is többet költöttek.

Korábban a vesztegetés is szerepelt a gyanúsítások sorában – Hagyó állítólag 15 milliót vett át egy Nokiás dobozban, amit a BKV egyik beszállítója küldött neki –, de ezt nem sikerült bizonyítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.