Hagyó-per: kezdődik minden elölről

Újrakezdődik kedden a Hagyó-per tárgyalása – tudatta a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivője.
Sárközy Szabolcs közölte: az első tárgyalási napon a per korábbi anyagát ismerteti a bíróság. Az ügyet ismét Hadnagy Ibolya büntetőtanácsa tárgyalja. A vádlottakat nem hallgatják meg újra, de vallomásaikat felolvassa a tanácselnök. Az iratanyag ismertetésére öt napot tervez a büntetőtanács, majd a tárgyalás várhatóan szeptember 9-én folytatódik.
    
A kiemelt büntetőügy áthelyezéséről Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke döntött. Kecskeméten 2012. június 13-án kezdte meg a bizonyítási eljárást Hadnagy Ibolya bírói tanácsa, majd a Kecskeméti Törvényszék 2013 decemberében illetékessége hiányát állapította meg, és az ügyet áttette a Fővárosi Törvényszékhez.
   
A Magyar Nemzet május 13-i számában számolt be arról, hogy Kónya István, a Kúria elnökhelyettese közölte: a legfelsőbb bírói fórum döntése értelmében ismét a Kecskeméti Törvényszéknek kell tárgyalnia a Hagyó-pert, és a május 5-én meghozott kijelölő végzés ellen jogorvoslatnak nincs helye.
   
Sárközy Szabolcs közölte: a per újrakezdésére azért van szükség, mert kiemelt ügyekben a hatályos jogszabályok szerint nem telhet el három hónapnál hosszabb idő két tárgyalási nap között.
   
Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest és 14 társát bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel, csalással, hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel vádolják, a politikus szabadlábon védekezhet.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.