Habony támadott, nem tetszik neki a közszereplőség

A miniszterelnök stratégiai tanácsadója  szerint téves megállapítás, hogy „amiatt, hogy a sajtó valótlanságokat cikkezik róla", közszereplőnek minősül.
Habony Árpád tavaly júliusban az Index ellen indított pert, mert nem tetszett neki, hogy a portál közölt egy videót, amelyen az azóta bezárt Il Bacio di Stile luxusáruház előtt sétált.
Ragaszkodna ahhoz, hogy nem közszereplő
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Szeptemberben az elsőfokú ítélet kimondta, hogy Habony közszereplő, ezért nem volt szükség a beleegyezésére a felvétel közzétételéhez. A tanácsadó viszont fellebbezett, mert szerinte tévesen állapította meg az első fokú bíróság, hogy akár ő, akár a kormány elismerte volna, hogy részt vesz a kormányzati kommunikáció kialakításában. Ugyanakkor a Fővárosi Ítélőtábla formai okokra hivatkozva megszüntette a pert, mert szerintük Habony a kereset beadásakor kicsúszott a határidőből.

Mostani cikkében Az Index érdekesnek nevezte, hogy a kirívóan költekező miiszterelnöki tanácsadó szerint az alapján kellene megítélni közéleti szerepét, hogy mit ismer el arról ő vagy a kormány. A sajtó ugyanis épp azért foglalkozik vele, mert annak ellenére lehet Orbán Viktor egyik legfontosabb embere, hogy nincs formális kormányzati kötődése. Azt, hogy kormányfői tanácsadó, már Lázár János és Rogán Antal is elismerte.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.