Jürgen Habermas aggódik a magyar filozófusokért

Német filozófusok aggódnak amiatt, ahogyan Magyarországon a hatalom nem kedvelt kritikusaival bánnak; mindezt a botrányok botrányának nevezte Julian Nida-Rümelin, a Német Filozófiai társaság elnöke, volt kulturális szövetségi államminiszter és Jürgen Habermas tiszteletbeli tag.

Hétfői keltezésű, a Süddeutshe Zeitungban megjelent levelükben felhívással fordultak az Európai Bizottsághoz, hogy a magyarországi médiatörvényt ne csak az aktuálissá vált jogi vizsgálatnak vessék alá, hanem egyidejűleg tárják fel a magyar kormány egyéb intézkedéseit. (A fordítás a Galamus.hu-n jelent meg.)

"Aggódunk magyar kollégáink politikai és szakmai sorsáért. A konfliktus középpontjában Heller Ágnes, Vajda Mihály és Radnóti Sándor áll, akik Orbán miniszterelnököt a médiatörvény bevezetése miatt nyíltan kritizálták. Hellert és Vajdát már a kommunista uralom alatt is disszidensként üldözték. A mostani nacionalista kormány alatt, amely a kétharmados parlamenti többségét az alkotmánnyal való visszaélésre használja, újra politikai üldöztetésnek vannak kitéve. A kormányhoz hű sajtó uszít ellenük, valamint a körülöttük csoportosuló vliberális filozófusok köre ellen, miközben a liberális kifejezés ismét a hazátlan-kozmopolita beállítottságú zsidó értelmiségi jelentését hordozza" - írták.

Levelükben az olvasható, hogy a hatalom által indított támadás öt projektvezetö ellen irányul, akiknél állítólag szabálytalanságok merültek fel az EU által nyújtott támogatásokkal kapcsolatban. A feljelentés feltűnő módon a politikailag nem kedvelt filozófusok ellen és egy olyan tudományterület ellen irányul, amely a klasszikus Athént kutatja a kezdetektől, és ezen belül elsősorban a politikai közösségek alkotmányával foglalkozik. Az adminisztratív eljárást az egyik kormányközeli újság olyan becsületsértő kifejezésekkel illette, hogy az érintettek személyiségi jogukban érzik magukat megsértve - írta a két német filozófus.

A levélben felhívással fordultak az Európai Bizottsághoz, hogy a magyarországi médiatörvényt ne csak az aktuálissá vált jogi vizsgálatnak vessék alá, hanem egyidejűleg tárják fel a magyar kormány egyéb intézkedéseit, és egyúttal legyenek tekintettel a kritikus hangokat hallató tudományos kutatókra és értelmiségiekre is. Azzal az országgal szemben, amely ma az Európai Unió elnöki posztját tölti be, s ahol a liberális alkotmányos rend alapvető jogait és eszméit sértik meg, az Európai Parlament túlságosan visszafogott magatartást tanúsít; az Európai Bizottság, mint mindig, most sem egységes; és a Német Szövetségi Köztársaság kormánya szűkszavú jelentéseket ad ki.

"Joggal követeljük Kínában az emberi jogok betartását, a saját házunk táján azonban nem söprögetünk. Ez bizony a botrányok botránya" - írták befejezésül.

A Magyar Nemzet nemrég írt arról, hogy átfogó vizsgálatot indít Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos azoknak a több mint 400 millió forint közpénzt felemésztő filozófiai pályaműveknek az ügyében, amelyeknek "ellentmondásaira" a napilap cikksorozatban hívta fel a figyelmet.

A napilap több számában is foglalkozott a filozófuspályázatok ügyével. A lap közlése szerint hat pályamunkával összesen csaknem félmilliárd forinthoz jutott hozzá a Gyurcsány-kormány idején a Radnóti Sándor, Heller Ágnes, Vajda Mihály, Gábor György és Geréby György alkotta filozófusi kör.

Heller Ágnes a Magyar Narancs című hetilapban válaszul  felhívta a figyelmet arra: "a pályázatok vezetői között vannak barátaim és vannak, akiket egyáltalán nem ismerek, vagy legfeljebb csak távolról". A pályázatok elbírálása kapcsán azt mondta, nem a jelentkezők dolga eldönteni, hogy a témájuk egybevág-e a kiírással, hanem azoknak, akik erről határoznak. Ha a pályázatot elfogadják, akkor a jelentkezőkre már csak egyetlen kritérium vonatkozik: az, hogy teljesítették-e, amit vállaltak - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.