Ha ez nem uszítás, akkor mi az?

A rendőrség megszüntette a nyomozást a tavaly Devecseren kődobálással végződő cigányellenes demonstráció ügyében, mert a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény. A Magyar Helsinki Bizottság szerint viszont igen, ezért panaszt tesz a határozat ellen.

A Jobbik tavaly augusztus 5-én demonstrációt szervezett Devecseren „Élni és élni hagyni, demonstráció a jogos magyar önvédelemért” címmel. A tüntetésen – amelyen több szélsőséges szervezet részt vett, s amelynek célját különböző internetes források a „magyarokat lincselő devecseri cigányok”, illetve „az együttélési normákat betartani képtelen cigánybűnözők” elleni fellépésben jelölték meg – számos uszító, az indulatok felkorbácsolására alkalmas megnyilvánulás hangzott el a szónokoktól – emlékeztet a Magyar Helsinki Bizottság.

Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye vezetője például arról beszélt, hogy ahol a cigányság megtalálható, ott a pusztítás, rombolás jelenik meg. Kifejtette: a cigányok a magyarokat ki akarják irtani, és ha harcolni akarnak, akkor fel kell velük venni a harcot, nincs más lehetőség. László Attila, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület elnöke pedig azt mondta, ki kell söpörni az összes szemetet az országból, lázadni kell, és el kell zavarni a bűnözőket, akik élősködnek. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője faji háború jeleiről és etnikai alapú konfliktusról beszélt. Egyebek mellett azt hangoztatta: a cigány fajta úgy van kódolva, hogy benne van a bűnözés. Kifejtette, hogy „eltapossuk azt a jelenséget, amit ki kell irtani az életterünkből”.

A beszédeket követően a demonstrálók a település romák lakta részére vonultak, ahol rasszista, kirekesztő jelszavakat skandáltak, majd vizespalackokkal, betondarabokkal, kövekkel kezdték dobálni a romák házait. Az egyik ház udvarán valaki a bedobott betondarabtól meg is sérült.

A demonstráció időpontjában hatályos büntető törvénykönyv szerint aki nagy nyilvánosság előtt valamely etnikai, faji csoport ellen gyűlöletre uszít, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – figyelmeztetnek a jogvédők. A bírói gyakorlat e rendelkezést szűkítően értelmezi, és csak akkor találja megállapíthatónak a bűncselekményt, ha a gyűlöletkeltés nyomán felmerül az erőszak egyértelmű és közvetlen veszélye.

Ebben az esetben viszont nem csupán az erőszak egyértelmű és közvetlen veszélye állt fent, hanem ténylegesen sor került az erőszakra, ezért a Magyar Helsinki Bizottság közösség elleni izgatás miatt tett feljelentést. Ezért fogadták meglepetéssel a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságtól kedden érkezett határozatot, amely a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette. 

A határozat szerint aki „uszít, az nem az értelemhez szól, hanem a primer ösztönöket célozza meg, (…) számolva azzal, hogy a felszított ellenséges indulatok kitörhetnek, és fékezhetetlenné válhatnak”. A főkapitányság szerint azonban az elhangzott felszólalások (köztük a fent idézett nyilatkozatok) „ilyen jellegű nem átgondolt, indulatból, ösztönből fakadó, ellenséges, ártó megnyilvánulás kiváltására alkalmas kijelentést nem tartalmaztak.  A beszédekben elhangzottak egy része sértő lehet a cigányságra nézve, amely erkölcsileg ugyan kifogásolható, de a büntetőjog eszközeivel nem szankcionálható.”

„Nehezen találunk szavakat a rendőrség gondolatmenetére” – írják közleményükben a jogvédők. Szerintük a rendőrség vajon azt akarja mondani, hogy „a romák házainak megdobálása nem indulatból fakadó, ellenséges, ártó megnyilvánulás?”. Esetleg azt, hogy „a romákat élősködőnek, genetikailag kódolt hulladéknak nevező, a velük szembeni harcra buzdító beszédek nem alkalmasak rá, hogy az agresszív fellépéstől a rendőrség szerint sem visszariadó közönséget ilyen ellenséges, ártó megnyilvánulásokra indítsák?”. 

Merő véletlen lenne hát – fogalmaznak –, hogy éppen e beszédek után indult meg a tömeg a romák házai felé, és tanúsított sérülést is okozó, erőszakos magatartást? „Ha ez nem uszítás, akkor mi az?” – teszik fel a jogvédők a kérdést. „Vajon minek kell történnie, hogy a rendőrség megvédje a magyarországi kisebbségeket a gyűlöletkeltéstől? Mi kell ahhoz, hogy megértse: az erőszakhoz vezető út a szavakkal kezdődik?” – olvasható a közleményben.

A Magyar Helsinki Bizottság a határozattal szemben a törvényes határidőn belül panasszal fog élni. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.