Üzleti döntéseket a szakszervezetek nemigen befolyásolhatnak, ha tehát egy multi felszámolja magyarországi vállalkozását, azt csak tudomásul lehet venni, így a szakszervezetek legfeljebb azzal próbálkozhatnak, hogy az elbocsátott dolgozók számára minél több juttatást csikarjanak ki – hangsúlyozza László Zoltán, Vasas Szakszervezeti Szövetség közép-dunántúli régióelnöke. A térségből az utóbbi pár évben több cég is kivonult, illetve jelentős leépítésekre kényszerült, s most a Panasonic dorogi napelemgyárának felszámolása folyik.

Jövő tavaszig itt több mint ötszázan kerülnek utcára – ami a helyben foglalkoztatottak mintegy tíz százalékát jelenti –, és az érdekvédő szerint a térségben elhelyezkedésre alig van esély. Az elbocsátásra váró dolgozók több mint kétharmada ráadásul betanított munkás, az ő esélyeik pedig még rosszabbak.

A szakszervezet az utóbbi években jelentős tapasztalatokat szerzett arról, hogy mit tehetnek egy-egy gyárbezárás vagy tömeges elbocsátás esetén, bár a mozgásterük elég korlátozott. László Zoltán szerint általában igaz, hogy a munkáltatók – legalábbis amikor olyan vállalkozásokról van szó, amelyek a világ más részeiben folytatják a termelést – általában ügyelnek a jó hírnevükre.

Erre az egyeztetések során érdemes bazírozni. A távol-keleti multik számára ez esetenként kevésbé fontos szempont, mert ott más a munkakultúra, más a gondolkodásmód, míg az európai vagy amerikai cégek inkább hajlandók anyagi áldozatot is hozni azért, hogy felelős munkaadóként tartsák őket számon.

László Zoltán felhívta a figyelmet egy másik szempontra is: a bezárásra ítélt gyárak termékei iránt, legalábbis ha azokat később a világ egy másik távoli pontján még gyártani fogják, jelentősen megnőhet a kereslet. Ennek oka nyilván az a várakozás, hogy a magasabb szállítási költségek miatt az adott régióban emelkedhetnek majd az árak. Ez pedig újabb eszközt ad a szakszervezetek kezébe, hiszen a munkavállalók már nem sokat veszíthetnek, ha sztrájkba lépnek. Az érdekképviseletek természetesen a békés megoldást keresik – tette hozzá.

Az új munka törvénykönyve szerint a dolgozóknak a korábbinál is kevesebb végkielégítést kell fizetni, ezért tömeges elbocsátások esetében az egyik cél az, hogy minél több pénzt csikarjanak ki az utcára kerülő embereknek – jelentette ki az érdekvédő. Amikor például a Nokia komáromi gyárából tavaly 2300 embert bocsátottak el, sikerült elérni, hogy a cég a törvényes juttatások felett adott még három hónapnyi végkielégítést és kéthavi álláskeresési támogatást, így mindenki átlagosan hat-nyolc hónapnyi fizetéssel távozhatott, és a felmondási időt sem kellett ledolgozni.

A szakszervezetek talán ennél is fontosabbnak tartják, hogy az állás nélkül maradók kapjanak esélyt az elhelyezkedésre. Ehhez gyakran átképzésre van szükség, és ha az állam és az önkormányzatok hajlandók áldozni rá, a cégek is nehezebben állhatnak ellen. László Zoltán elmondta: a Nokiánál végrehajtott leépítésnél igen jelentős, milliárdos nagyságrendű összeget sikerült erre a célra szerezni.

Az érdekvédő jelentős sikerként könyveli el azt is, hogy csaknem százan kaptak négy-hétmillió forint közötti összeget saját kisvállalkozásuk beindításához. Igaz, ehhez üzleti tervet kellett készíteni, amit független szakértők bíráltak el. Két-hárommilliót adtak ugyanakkor azoknak, akik valamilyen mezőgazdasági tevékenységbe vágtak, például baromfitenyésztésbe kezdtek vagy méhészkedni kívántak.

A cél most, a napelemgyár bezárása miatt utcára kerülő munkavállalók esetében is hasonló: minél nagyobb végkielégítést szeretnének elérni, és azt is, hogy a vállalkozás támogasson olyan átképzési programokat, amelyek révén az állás nélkül maradók eséllyel jelenhetnek meg a munkaerőpiacon – emelte ki László Zoltán. Hangsúlyozta: ha már bezárnak, legalább segítsenek az újrakezdésben.

A Panasonicnál a tárgyalások jelenleg is folynak, de azokat augusztus első napjaira le kell zárni, mert az első elbocsátási hullám már szeptemberre várható. A régióelnök szerint a cégnél egyelőre nincs pánikhangulat, mert sokan bíznak benne, hogy kapnak annyi pénzt, amiből kihúzhatják, amíg ismét találnak valamilyen állást.

A dolgozók elhelyezkedési esélyeit illetően egyébként László Zoltán nem túl optimista. Az első félév adatai szerint az állástalanok átlagosan 19 hónap alatt találnak másik munkát, s miközben ez az idő Nyugat-Dunántúlon 11, másutt 26-27 hónap. Az érdekvédő felvetésünkre nem vitatta: valószínűleg ezért is határozottabban kellett volna fellépniük, amikor a munka törvénykönyvében három hónapra csökkentették a munkanélküliek járadékának folyósítási idejét.