'Ha a kormány csak megszorítani tud, mondjon le!'

A jövő évi költségvetésről szóló javaslat visszavonását kéri a kormánytól az MSZP, álláspontjuk szerint ugyanis az a többször kiigazítás után teljes mértékben hiteltelenné vált.

Tukacs István szakpolitikus – a Matolcsy György által bejelentett megszorításokra reagálva – azt mondta: a kabinet ismét "dilettáns módon" nyúlt a 2013-as büdzséhez, amivel még "szavahihetetlenebbé" vált a társadalom és a gazdasági élet szereplői szemében. Tukacs István merő hazugságnak nevezte a kormány azon állítását, hogy az emberek nem érzik majd meg a költségvetés ismételt "foltozását". A szocialista képviselő szerint a kormány csomagja "jéghidegre hűti a vállalkozások világát", hiszen az lehetetlenné teszi a tisztességes banki finanszírozást. 

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke egyébként a párt székesfehérvári kihelyezett frakcióülése után azt mondta: a szocialisták az uniós átlag szintjére mérsékelnék a bankadót, valamint kivezetnék a válságadókat 2014-től. A politikus szerint gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, mert "a Matolcsy-Orbán-féle nem ortodox gazdaságpolitikának nincs értelme és létjogosultsága". Az MSZP csütörtökön mutatja be alternatív gazdaságpolitikai javaslatcsomagját, amelyben többek között háromkulcsos adórendszert és a tőkejövedelmek progresszív megadóztatását ajánlják. 

Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője szerint a kormány előtt már csak egyetlen cél maradt: világcsúcsot dönteni a megszorítócsomagok egymás utáni bejelentésével. Az ökopárti politikus hangsúlyozta: a tranzakciós illetéket és a közműadót a bankok és az érintett cégek át fogják hárítani az emberekre. Jávor Benedek szerint a megszorítócsomagnak az ad pikantériát, hogy az alacsony jövedelműeket különösen sújtó intézkedéseket a szegénység elleni küzdelem világnapján jelentették be.

Ha a kormány nem képes másra, csak "ötlettelenül végrehajtani az EU és a nemzetközi pénzvilág megszorító diktátumait", akkor mondjon le a mandátumáról – ezt a jobbikos Volner János mondta a megszorítócsomagra reagálva. A frakcióvezető-helyettes közölte: az Orbán-kormány bizonyítottan engedett az Európai Unió zsarolásának, és a teljes fegyverletételt választotta. Volner szerint is jellemző a Fideszre, hogy éppen a szegénység elleni küzdelem világnapján jelentették be újabb "megszorító, népnyúzó” csomagot. 

Bauer Tamás, a Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a Matolcsy-csomag egy „növekedésellenes” csomag. Szerinte a költségvetési egyenleg javítására szükség van, de nem úgy, ahogy azt a kormány bejelentette, mert ezzel nem használ, hanem árt az országnak. Példaként említette a bankadó felére csökkentésének elhalasztását, amely hatására szerinte nem fog növekedni a banki hitelezés, valamint a föld alatti vezetékek megadóztatását, amely "fontos külföldi cégek nyereségét csökkenti".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.