Ha Szijjártó nem megy, akkor a DK és az MSZP se vesz részt a bizottsági ülésen

Az MSZP és a DK nem vesz részt a parlament külügyi bizottságának hétfői ülésén, mert - a napirendi javaslat szerint - nem Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatja majd a testületet az amerikai beutazási tilalom ügyének fejleményeiről.

Mesterházy Attila és Demeter Márta, a bizottság szocialista tagjai az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményükben emlékeztettek: a testület keddi ülésén megegyezés született, hogy az MSZP képviselői által az amerikai beutazási tilalom ügyében kezdeményezett napirendi pont megtárgyalását a bizottság jövő heti tanácskozására halasztják.

A szocialista párt képviselői is elfogadták Németh Zsolt (Fidesz) bizottsági elnöknek azt a javaslatát, hogy a jövő heti ülésen számoljon be Szijjártó Péter az ebben az ügyben is folytatott amerikai tárgyalásainak eredményeiről - írták, majd azzal folytatták, hogy "ezt a megegyezést felrúgva" a bizottság hétfői ülésére a kormány Trócsányi László igazságügyi minisztert és Magyar Levente külügyminisztériumi államtitkárt küldi.

Mivel "a magyar diplomácia vezetője nem fogadta el" a meghívást, azaz "nem tartja fontosnak", hogy tárgyalásairól tájékoztassa az Országgyűlés illetékes bizottságát, az MSZP és a DK sem vesz részt a hétfői ülésen - közölte Mesterházy Attila és Demeter Márta. Egyúttal ismét kezdeményezik Szijjártó Péter külügyi bizottsági meghallgatását.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.