„Ha pökhendi fiatalokat akarnánk látni, akkor a Fidelitast választanánk”

A Fidesz esetében a korrupció mellett a legriasztóbbnak a politikusok arrogáns stílusát tartjuk, ami már ifjúsági szervezetüknél, a Fidelitasnál is jelentkezik – mondta lapunknak Volner János, akinek Vona Gábor pártelnök átadja a Jobbik parlamenti frakciójának vezetését.

A Jobbik tűzzel-vassal irtani fogja ezt a mentalitást, eltávolítja a pártból azokat, akik uralkodni, nem pedig szolgálni akarnak – közölte Volner. Felidézte, hogy tavaly nyáron Szolnokon, a Jobbik ifjúsági tagozata számára szervezett vezetőképzésen a politikai kommunikációról tartott előadást. Akkor is elmondta: „Elvágjuk a politikai karrierjét annak, aki elveszíti az önértékelését. Ha pökhendi fiatalokat akarnánk látni, akkor a Fidelitast választanánk.”

Volner János
Szigetváry Zsolt / MTI

Az egyik városi önkormányzat fiatal képviselőjétől már meg is váltak. Hiába volt tehetséges, jól képzett politikus, olyan személyiségjegyeket mutatott, amelyek nem voltak vállalhatók – számolt be az esetről név említése nélkül Volner. Ugyanez érvényes azokra, akik vonzódnak a szélsőséges, netán náci nézetekhez. „Ilyeneknek nincs helyük közöttünk” – erősített rá a pártelnök korábbi kijelentésére a jövendőbeli frakcióvezető.

Volner kemény fellépést ígért a „kocsmai hőbörgés szintjén” viselkedő jobbikosokkal szemben. Még akkor is, ha az illető magánemberként vagy egy Facebook-bejegyzésben tett rasszista megnyilvánulást. Minden tudomásukra jutott esetet kivizsgálnak – ígéri. Elképzelhető, hogy az illetőt valamilyen személyes sérelem vezette, és csak hirtelen felindulásból cselekedett. Ilyenkor megelégednek a figyelmeztetéssel. Súlyosabb esetben viszont jön a kizárás. Volt már példa erre is – jegyezte meg Volner.

A következő választást szerinte az a párt nyeri meg, amelyik hitelesebben képviseli a polgári Magyarországot. „A Jobbik végérvényesen elkötelezte magát a nemzeti néppártosodás mellett. Ebbe nem fér bele, hogy valakiről kisebbségi hovatartozása, származása alapján alkossunk véleményt” – közölte a leendő frakcióvezető.

Örök kérdés a Jobbik viszonya ahhoz a Betyársereghez, amelynek vezetője, Tyirityán Zsolt bevallottan náci eszméket vall. Volner szerint a tagságra ez nem jellemző, és egyébként is: a különféle küzdősportokban jártas embereket felvonultató Betyársereg egyre inkább úgymond „patrióta sportklubként” működik.

A két szervezet egymás mellett létezik, nincs intézményes kapcsolat a Jobbik és a Betyársereg között – mondta. A Jobbik elnökségébe nemrég beválasztott Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere alapítója volt ugyan a Betyárseregnek, de – tette hozzá Volner János – annak tevékenységében ma már nem vesz részt.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.